Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - VII. Egyháztörténeti források, módszertan
ZSIDI VILMOS EGYHÁZTÖRTÉNELEM TANÍTÁSA A KIR. MAGYAR PÁZMÁNY PÉTER TUDOMÁNYEGYETEM HITTUDOMÁNYI KARÁN (1805-1950) Korszakunkban egyetemi szintű katolikus egyháztörténelem tanítás a Pázmány Péter által alapított universitas Hittudományi Karán folyt. A megadott téma tárgyalása előtt azonban néhány, az előadottak szempontjából fontos előzményre is kell utalnunk. Az egyháztörténet-írás műfajának kezdetei az ókorba, szinte az egyház születéséhez nyúlnak vissza. Ehhez képest egyetemi tantárgyként, vagy másképpen történettudományi diszciplínaként- csak jóval később, Melanchton 1545-ben kezdődő wittenbergi előadásai nyomán jelent meg az egyháztörténelem. Katolikus részről először a jezsuiták szerveztek egyháztörténeti akadémiát Münchenben (1612), ezt követően a XVIII. század első harmadában több birodalmi egyetem bölcsészeti karán alakultak egyháztörténelmi tanszékek. Magyarországon 1753-tól a nagyszombati egyetem hittudományi karán vezették be a "historia sacra" oktatását. Jelentősége csak a XVIII. sz. vége felé emelkedett az óraszámok növelése, a tankönyvhasználat előírása és a tanárok helyzetének megszilárdulása által. Az 1779. évi tantervi kiegészítés először jelölt ki korszakokat a tanításhoz. Nem kell tehát csodálkoznunk azon, hogy amikor 15 évi kényszerszünet után, 1805-ben ismét felállították a kart, a Mária Terézia idejéből származó szervezeti és működési szabályokhoz próbáltak igazodni. Az újjáalakult kar első egyháztörténelem tanárának (1805-15) Korbélyi Mihályt nevezték ki. Feladatul kapta tárgya tankönyvének megírását is. Mellette a kor tanárai közül Alber János az ószövetség és héber nyelv (1805-30), valamint Fejér György a dogmatika (1808-18) tanára foglalkozott egyháztörténelemmel. Az 1815-ben, Korbélyi betegsége következtében megüresedő tanszékre négyen pályáztak. A kari felterjesztésben első helyen Scitovszky János rozsnyói egyházjog és lelkipásztorkodástan tanár szerepelt. Ám nem ő, hanem Vass László, akit 3. helyen jelöltek, kapta meg a kinevezést (1815-42).2 Úgy tűnik katedráját nem tekintette véglegesnek: 1823-ban a Lelkipásztorkodástani és homiletikai tanszékre pályázott. Sikertelenségébe belenyugodva egyháztörténelmi tankönyv írásába kezdett, amelynek csak bevezetője jelent meg nyomtatásban. A végleges új tanterv elfogadása, miután a kari kérelmet (1812) a korábbi ötéves képzés visszaállítására elutasították, 1825. október 5-én történt meg. Ez a bécsi egyetem hittudományi karának oktatási rendje alapján a képzési időt 4 évben állkapította meg. A "chronologia et geographia sacra" tanítását az első év első félévére, a "historia sacra" tanítását, "cum reflexione ad Patrologiam et Historiam Theologiae Literariam",3 a második félévre tette. Vass Lászlót, a nem annyira tudománnyal, mint inkább politikával és publicisztikával foglalkozó Körmöczy Imre követte az egyháztörténelem katedráján (1844-51). 1844-ben, tanársága idején, a magyar nyelvről hozott törvény értelmében a kar áttért a magyar tanítási nyelvre (1849-ig). így merült fel egy magyar nyelvű egyháztörténet megírásának kérdése.4 Miután azonban 1848-ig nem került sor a prímás és király közötti egyeztetésre, a téma - a bekövetkező események folytán - aktualitását vesztette. A Körmöczy lemondása után kiírt konkurzus eredményeként Ruzsicska Nepomuk Miklós, az egyházjog és történelem pannonhalmi bencés tanárát első helyen terjesztette fel a kar (1852); ő azonban a keleti nyelvek és az egyházjog rendkívüli tanára lett. Az egyháztörténeti tanszékre pedig Zalka János kapott kinevezést (1853-60). Kevés egyháztörténeti munkája jelent meg; fő kutatási területe a szentek élete volt. A tudománynál közelebb állt hozzá a publicisztika. Nevéhez kapcsolnám az első egyháztörténelmi jegyzet megjelentetését: 1866-ban előadásai szövegét magyarul és latinul kiadta. Mindezenáltal Ártner Edgár így jellemezte: "Nem mutatott különös hajlandóságot a történelem iránt, inkább napi, szociális problémák érdekelték."5 441
