Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - VII. Egyháztörténeti források, módszertan
A mezőgazdasági térképek külön fajtáját képezik az erdőtérképek. Az uradalmi erdőknél már a XIX. század elején törekedtek a célszerű gazdálkodásra, a vágások rendjének meghatározására. Az 1879-es erdőtörvény kiadása óta e rajzok, mint az illetékes minisztériumban jóváhagyott ütemtervek tartozékai, meghatározott normák szerint készültek: ábrázolták a vízrajzot, a szintvonalakat, a vágásokra osztott erdőket, faiskolákat, utakat, erdőgazdasági épületeket, vadászattal kapcsolatos létesítményeket. A legtöbb erdőtérképpel az esztergomi és a kalocsai érseki gazdasági levéltárban találkozunk. Jelentős mennyiséget tesznek ki az egyházi levéltárakban a kataszteri térképek. Az ország első kataszteri felmérésére - mint közismert - II. József uralkodása idején került sor. A fennmaradt dokumentumok általában egyes birtokrészekre, nem a falvak egész határára vonatkoznak, és leginkább területszámításaik értékelhetők. A rendszeres kataszteri munkálatokra csak a XIX. század közepétől fordítottak gondot, amikor első menetben még nem volt idő pontos térképek készítésére, hanem az adóköteles jövedelmet becsléssel állapították meg. 1875-től szabályozták a felméréssel kapcsolatos előírásokat, és az ország valamennyi helységéről kataszteri térképek készültek, telkekig részletes bontásban. Az anyagból az egyházi levéltárakba rendszerint a birtokokra vonatkozó szelvények másolatai kerültek, de teljes községi áttekintésekkel is találkozhatunk. Ha az érseki vagy püspöki szék megüresedett, a kamara elrendelte a birtok teljes felmérését. Ilyenkor a kataszternél részletesebb, a művelési ágakat, területadatokat is feltüntető rajzokat állítottak össze. A kamarai mérnökök elsődlegesen a közkincsnek számító erdőket vették ekkor számba, de a kalocsai érsekségen például 1818-1821 között valamennyi községre kiterjedő, teljes felmérésre került sor.2 Igen fontosak a nyomtatott térképek között az egyházmegyék ábrázolásai. Kutatási szempontból a legérdekesebbek a XIX. század első felében jelentek meg nyomtatásban. Köztük elsőként a kalocsai főegyházmegye 1801. évi térképét említhetjük, 1807-ből származik a szombathelyi, 1819- ből a székesfehérvári, 1820-ból a győri, 1822-ből az esztergomi, 1841-ből a veszprémi egyházmegyék térképe. A felsorolt térképekre jellemző, hogy azokhoz az egyházi levéltárakban egyházigazgatási iratok, nyilvántartások, határjárások, kataszteri jegyzőkönyvek stb. kapcsolódnak. Találunk azonban egy sor általános térképtípust is, melyek nem szerves fondok részeiként kerültek a gyűjteményekbe. Ilyenek például a közigazgatási, hegy-vízrajzi, megye- és várostérképek, melyeket az egyházi szervek tájékoztatási céllal kaptak meg. Ide sorolhatjuk egyes szerzetesrendek és református kollégiumok oktatáshoz használt történeti, katonai térképeit, az ott készült diákrajzokat stb. A leginkább vegyes térképanyag a személyi, családi hagyatékokkal került a levéltárakba, amire a protestáns intézményeknél van példa. A térképek tanulmányozásából a helytörténet- és gazdaságtörténetírás igen sokat meríthet, de rendkívül becses források e dokumentumok a kartográfusok számára is. Különösen érdekes a teljes anyag áttekintése a szerzők szempontjából. Nemcsak egy sor új, ismeretlen névre bukkanunk, hanem - figyelembe véve a kartográfiai irodalmat az is világos, hogy az egyházi levéltárak ismert személyektől is egy sor eddig lappangó térképet tartanak nyilván. Nézzünk néhány példát! Az összefüggő érseki és püspöki birtokokon már a XVIII. század közepén foglalkoztattak mérnököket, sok esetben megelőzve ilyen szempontból a vármegyék személyzetét. Az egyik legérdekesebb műszaki személy a XVIII. század derekán Fabricius János volt, akit a szakirodalom mint Mikoviny tanítványát és az esztergomi érsekség első mérnökét tartja számon.3 Mikovinynek inkább kortársa, mint tanítványa lehetett, és a gyűjtemények tanulmányozásából kiderül, hogy az esztergomi érsekség birtokairól készült 22 térkép mellett szinte minden egyházmegyében dolgozott. Jellegzetes sárga-rózsaszín rajzai rendszerint határtérképek voltak, melyek megrajzolásánál a legnagyobb pontosságra törekedett. A későbbi határtérképektől eltérően gondot fordított a tágabb környezet ábrázolására, falvak, majorok jelölésére.4 1736-1740 közt keletkeztek esztergomi térképei, 1740 körül térképet rajzolt a Veszprém megyei Bársonyos és Szentmiklós, valamint a Komárom megyei Ölbő és Tárkány határának elkülönítéséről,5 1746-ban készült a baranyai Bicsérd és a környező puszták határára vonatkozó rajza,6 1750 körül a Vas megyei Ság és Nyögér ábrázolása,7 egy sor ábrázolást készített szülővárosa, Győr és Abda elhatárolásáról,8 munkái közé tartozik a Hont megyei Márianosztra és Börzsöny, valamint a Veszprém megyei Sóly és Szentiván határmegosztási térképe is.9(l. sz. melléklet) 412
