Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - VII. Egyháztörténeti források, módszertan
intézték az egyházmegye ügyeit. 1735-ben királyi rendelettel választottak "főfelügyelőt" a tiszá- ninneni prédikátorok, Szentgyörgyi Sámuel rimaszombati lelkipásztor, borsodi esperes személyében. A legrégibb egyházlátogatási jegyzőkönyv szintén a borsodi egyházmegyéből maradt fenn. Tolnai Vince esperes 1596-1603 között végezte a vizitáciős munkát az egyházmegyéjében. Mis- kolczi Csulyak István zempléni esperes 1629-1642 között kilenc alkalommal végzett látogatást, és ennek során 105 gyülekezetét keresett fel.5 Lélekszámában és területében a legnagyobb a tiszántúli egyházkerület, és a legrészletesebb vizitáció terve Debrecenben készült 1762-ben. Az egyházkerületi közgyűlés szakbizottsága 132 (!) pontból álló kérdőívet állított össze, amely magába foglalta az egyházközségek életének minden területét. Sajnos, Vecsei János debreceni püspök, aki a vizitációt szorgalmazta, 1762-ben meghalt, az utódja már nem törődött az üggyel, tehát csak a debreceni egyázmegyében végezték el a részletes vizitációt. 1808-1809 között azonban Tlsztántúl mind a tizennégy egyházmegyéjében végrehajtották a vizitációkat, amelyeknek a jegyzőkönyveit a kerületi levéltár őrzi. Az Új Magyar Központi Levéltár által kiadott "Segédanyag az egyházlátogatási jegyzőkönyvek feldolgozásához" (Bp. 1991) című füzet bevezetője részletesen ismerteti, hogy milyen értékes és sokrétű forrásanyag található a vizitációs jegyzőkönyvekben. A magunk részéről hozzátesszük, hogy ezek a dokumentumok néprajzi szempontból is jelentősek, mert például Miskolczi Csulyak István a vizitáció során arra a kérdésre is választ várt, hogy müyen, a Biblia, a reformáció tanaival ellenkező szokások vannak a faluban. 1629-ben Kövesden megtiltja a Szent Iván napi (jún. 24.) tűzgyújtást, tűzugrást a lányok, asszonyok számára, Újlakon rosszallóan jegyzi fel: "farsangosok vágynak, álorczát vesznek fel." Az egyházfegyelemmel kapcsolatban elrendeli az esperes, hogy a káromkodóknak nem a kezét, hanem a nyakát kell a kalodába tenni, mert a torkán jön ki az ocsmány beszéd. Sátoraljaújhelyen kifogásolja Csulyak István, hogy a templomajtónál lévő szégyenkőre ültetett személyt kendővel letakaiják, mert így nem lehet tudni, hogy ki az aki penitenciát, bűnbánatot tart. Iparművészeti, egyházművészeti szempontból az egyházlátogatási jegyzőkönyvek - túlzás nélkül mondhatjuk - kimeríthetetlen forrásnak számítanak. A vizitáció során leltárt kellett felvenni az úrasztali, a keresztelőedényekről, térítőkről, abroszokról, egyáltalán az egyházközség ingó vagyonáról. A XVII. században ezt a feladatot eléggé röviden intézték el az esperesek, mert általában csak ennyit írtak a jegyzőkönyvbe: "vagyon egy pohár, két ón kanna, egy cserép korsó, keresztelőedény táljával, öt keszkenő, két abrosz, a prédikáló széken egy szőnyeg." Ismét Csulyak Istvánra hivatkozva tudjuk, hogy Varannón még 1629-ben is őrizték a római katolikus kegytárgyakat: "Vagyon itt régi, antiquitas kereszt és kelyhek", amelyeket a reformátussá lett templomban nem használnak. Kérik az esperes engedélyét, hogy ezeket a kincseket eladhasssák, és ennek árát a templom kijavítására fordíthassák. A XVIII-XIX. századi jegyzkőkönyvek már sokkal részletesebbek. A leltár olykor meglepő pontossággal írja le az úrasztali edényeket, térítőkét, ezek anyagát, feliratát. Lássunk egy példát. A gömöri egyházmegyéhez tartozó gicei eklézsiában (Csehszlovákia) három alkalommal (1668, 1735,1755) volt canonica visitatio, illetve ezeknek a jegyzőkönyve maradt fenn. Az 1755-ös leltárt szó szerint közöljük: "Vagyon két ezüst talpas pohár, mind a kettőnek a közepin gomb, az egyik aranyas, a gombja csigás, a poháijának pedig a felső széle csipkézett, a másik sima ezüst, a felső részén ez az írás van: Ödönfí Vinnai Borbála csináltatta a Gitzei Ecclesiához. 1648. Vagyon két ón kanna, a nagyobik Vadászi László adománya fedeles, ajakas, az öble hasábos, circiter negyedfél ittzés, a második kisebb, ajakas, sima talpú. Vagyon egy kisded ezüst tányérocska, aranyas kívül belül, sima mind a két oldala, felül a káváján czimer forma rajzolás. Vagyon egy ón tányér, mellynek a felső karéján ez a rajzolás: A gitzei R.Sz.Eccla számára rendeltetett. 1748. Vagyon négy abrosz, az egyik vékony krakkai, körül rojtos, a másik vastagabb krakkai, a harmadik gyólcs, közepin recze, a negyedik gyólcs, közepin recze és csipke. Vagyon egy tafit hamuszin kendő, arany virágokkal merőn megvarrva, körül arany csipke. Vagyon két vékony selyem kendőcske. Két patyolat kendő, amelyeknek szegeletei hamuszin selyembül varrott virágokkal, körül arany csipke. Ismét vagyon két gyólcs kendő, az egyik nyolc helyen a szélein, kilenczedik helyen a közepin meg van varrva, a másik tizenkét helyen s szélein varrva, s a közepin is vagyon varrás. Vagyon a kereszteléshez való ón kanna és tál." 400
