Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások
Az erről rendelkező 1568. évi törvénynek méltán híres passzusa így szól: "Minden helyekön az prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék ki-ki az ő értelme szerint, és az község, ha venni akarja jó, ha pedig nem, senki kénszerítéssel ne kénszerítse őket. Mert az hit Istennek ajándéka, az hallásból lészön, mely hallás Istennek igéje által vagyon." Nincs territoriális elv többé, a felekezetek egy településen belül is élhetnek, ahogy nincs államvallás sem. Ne tévesszen meg azonban bennünket a törvény szövege. Ez politikai megfogalmazás volt, még nem azonos a teológiai vallásszabadsággal, és egyik percről a másikra nem törölte el a felekezetek közti ellentéteket sem. Az együttéléssel ugyanakkor új problémák is jelentkeztek. Mi történjék ott, ahol egy templom van és két felekezet. Ki kapja a templomot, az iskolát, a parókiát? Mit kezd az a rész, amelyiknek nem jut templom, hiszen tudjuk, hogy a templom az egyházi élet fóruma. Ha a községen belül az egyik felekezet többségben van, a másik kisebbségben, a kisebbség, hiába van vallásszabadsága törvény szerint, lényegében nem tud egyházi életet élni. Hamarosan fölmerült az is, hogy a földesúri jog a vallásgyakorlat tekintetében érvényes-e vagy sem. 1580-ban Báthory István király, mint erdélyi fejedelem, a Kolozs megyei Bácsot és Jegenyét a jezsuita rendnek adományozta. A két falut részben református, részben unitárius jobbágyok lakták, s a rend a földesúri jog alapján katolizálta őket. Hasonló eseteket említhetnénk más oldalról is. A földesúri jog tehát a gyakorlatban ekkor még érvényben volt. A változást Bethlen Gábor alatt az 1615-i országgyűlés hozta, amikor először mondták ki, hogy a földesúr nem kényszerítheti jobbágyait a maga vallására. Ezt rögzítette egyébként Magyarországon már az 1606. évi bécsi, majd az 1644. évi linzi béke is. Az a probléma viszont továbbra is fennállt, hogy mi legyen a joga a vallási kisebbségeknek. Hosszan sorolhatnám az egyes eseteket, amikor egyes mezővárosok vagy falvak vallási kisebbségeinek megoldatlan kérdése bonyodalmakat szült. A XVII. századi erdélyi országgyűlések többször kényszerültek foglalkozni vele. A kérdés végső rendezését az 1660-as években nyomtatásban is megjelent erdélyi törvénykönyvben láthatjuk, az "Adprobatae Constitutiones"-ban, melynek szövege a következőket mondja: "A régi vége- zések szerint", amelyik faluban csak egy templom, de több vallás van, ott a négy bevett vallás azonos számú tagjaiból alakult fejedelmi bizottság vegye számba a lakosságot, és "amelyik valláson lévők több számakon találtatnak lenni", az kapja a templomot, az iskolát és a paróchiát. "A többi religiókon levőknek pedig köteles a település egész népe, együttesen templomot és iskolát építtetni." Majd hozzáteszi: "Amely rész vonakodnék, vagy a comissariusok által meghagyott időpontra az építést nem végezné el, ha megintés után sem tenné, minden figyelmeztetéskor 200 ft-ot fizessenek, melynek 2/3-a a helybeli kisebbségi ecclesiának adatik." Ez a híres törvény, mely ismereteim szerint szövegszerűen először mondotta ki a kisebbség életlehetőségeinek és jogainak biztosítását. A többség csak úgy kaphatta meg a templomot és iskolát, ha egyszersmind a kisebbségnek is épített egyet. Ezt az erdélyi törvényben rögzített gyakorlatot vette át II. Rákóczi Ferenc idején 1705-ben a szécsényi országgyűlés, amikor e mintára úgy döntött, hogy Magyarországon a fejedelem a három vallás képviselőiből álló bizottságot küldjön ki annak megállapítására, melyik a többségi felekezet egy-egy településen. Ha két templom van, ez kapja meg a nagyobbat, ha egy templom van, azt átveheti, de addig nem használhatja, amíg a kisebbségnek nem épít másik templomot és iskolát. Míg Erdélyben négy, Magyarországon csak három vallásról szól a törvény, mivel az unitáriusok itt nem élveztek egyenlőséget, de nem is igen voltak. 1711-ben a szatmári békével az erdélyi és a szécsényi végzések érvényüket vesztették. A felekezetek egyenjogú működése helyére az államvallásnak mondott katolikus egyház Bécsből irányított, kizárólagos uralma lépett. A más valláshoz tartozók másodosztályú állampolgárok lettek, a vallási pluralizmust, a sokszínűséget az "egy akol, egy pásztor" eszménye váltotta fel. A külső, török veszély megszűntével az a politikai és vallási fejlődés érvényesült, amely Európa nyugati részén is jelen volt. A vallási toleranciának más módon való megjelenése már egy új korszakban, II. József türelmi rendeletével kezdődik. 32
