Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - VI. Szimbolika, haraldika, művészettörténet
Rev. KÖRMENDY JÓZSEF FATEMPLOMOK A VESZPRÉMI EGYHÁZMEGYÉBEN A XVin. SZÁZADBAN Történeti tény, hogy a kereszténység kezdetén magánházakban volt a keresztények istentisztelete, a szentmise. Az evangéliumok tanúsága szerint az Úr Jézus az első szentmisét - az utolsó vacsorát - magánház ebédlőjében mutatta be. Az apostolok is magánházakban végezték a "kenyértörés" szertartását. Amikor a milánói rendelet - 313 - után megkezdődött a keresztény nyilvános istentiszteleti helyek építése, nyilvánvaló volt, hogy az első templomok építésében a lakóházakat utánozták nemcsak formában, hanem az anyagok felhasználásában is. így már az első keresztény századokban a kőtemplomok mellett megjelentek a lakóházak módjára épített fatemplomok is. Alföldi András feltételezi, hogy Pannóniában a IV. század végén a nagybirtokokon mindenütt voltak már fatemplomok.1 Zalaváron, a Récéskuti szigeten a Szent István korabeli bazilika romjai alatt két IX. századi fatemplom alapjait találta meg Cs. Sós Ágnes.2 A Balaton környékén már az Árpád-korban is találhatók szórványosan fatemplomok.3 A fatemplomok tömeges megjelenése a XVIII. századra esik. Ezen a területen a középkorban 431 plébánia, több mint 100 apátság, prépostság és szerzetesház működött. Ezek közül a XVII. század közepén már csak 5 plébánia volt életképes.4 A török hódoltság idején 2147 falu elpusztult templomaival együtt, az életben maradt lakosság pedig elmenekült. A háborút túlélő 734 faluban is nagyobb részben használhatatlanná váltak a templomok. A rombadőlt kőtemplomok anyagát a törökök a várfalak javításához, a földesurak pedig gazdasági épületek építéséhez kőbányául használták.5 Már a török harcok tűzszünetében, főleg az ellenséges csapatok kivonulása után megindult a vallásos élet újjászületése mind a katolikus, mind a protestáns magyar közösségekben. Ennek mielőbbi kielégítésére lakóházaikhoz hasonlóan fából és sövényből építették újjá templomaikat is. A levéltári kutatások nyomán a mi egyházmegyénkben a fatemplomok három típusát különböztethetjük meg: a. fatemplom (boronafalas, oratorium ligneum septum, oratorium ligneum et luto plasmatum), fatalpra gerendákból vagy vastag pallókból csapokkal összefogott falat építettek, és ezt általában sárral tapasztották; b. sövénytemplom (oratorium ex lignis et sepibus, oratorium ex lignis et virgultis septum) fatalpra, gerendára faoszlopokat emeltek, az oszlopok közét lécezték, a lécek közét vesszővel befonták és sárral tapasztották; c. harasztkerítéses templom (oratorium ex palis et virgultis septum), melynek falait földbe vert karókra zöld gallyakból fonták, vagy két sor karó közét földdel tömték meg és kívül belül sárral tapasztották.6 Arra is találunk példát, hogy a régi templom megmaradt kőrészeit (szentély vagy más falmaradvány) fa- és sövény fallal egészítették ki.7 A sövény- és fatemplomokat rendszerint náddal vagy szalmával fedték. Virágkoruk a XVII. század vége és a XVIII. század első fele. A század második felében egyre ritkultak, mivel élettartamuk nagyon rövid, alig 40-50 esztendő volt. A fa- és sövénytemplomok külső megjelenésre legtöbbször magasabb falusi házhoz vagy pajtához hasonlítottak, csupán a mellettük vagy előttük álló harangláb jelezte rendeltetésüket. De voltak toronnyal ellátott fatemplomok is. A római katolikus haranglábak, torony és templomok ormát a legtöbb helyen kereszt díszítette.8 A református és evangélikus fatemplomokon és haranglábakon forrásaink megkülönböztető jelvényeket nem említenek. A fatemplomok alaprajza általában egyszerű téglalap, amely néha előtérrel, pitvarral, a katolikusoknál még szűkebb szentéllyel és sekrestyével is bővült. A mennyezet faragott gerendákból és 345
