Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - VI. Szimbolika, haraldika, művészettörténet
TOMISA ILONA A ZÁSZLÓ, MINT JELKÉP A FALUSI ÉS VÁROSI VALLÁSOS KÖZÖSSÉGEK ÉLETÉBEN "Minden emberi munkálkodásokban mennyei áldások elnyerésére legelső és legszükségesebb az isteni szolgálat, ezért ezen céhbeli mesterek, legények és inasok, akármely valláson léendenek azok, minden esztendőben úr napján a parochiális templomban magarendi és hivatala szerint szépen és istenesen menvén, az énekes misét ájtatosan meghallgatván, annak utána a céhnek zászlója alatt (mely ha nem volna, hova hamarább a céh csináltasson és parochiális templomban tartsa), együtt a processiot ...járják és ájtatosan kövessék, végeztetik..."* olvassuk a budai csizmadiák Mária Teréziától kapott céhlevelének 1. artikulusában. A komáromi csizmadiák I. Ferenc által jóváhagyott 1827. évi céhszabályzatában pedig ez áll: "...az úmapi körmeneten a katolikusok a céhzászló alatt kötelesek részt venni."2 - e bevezetésképpen kiragadott részletekből is láthatjuk, hogy a céhzászlók az összetartozás és (minthogy a céhek külsőségeikben vallásos jellegű társulások is), a vallási élet meghatározó jelképei voltak. A céhzászló - rajta a céh patrónusának képével -, a céhláda mellett a céhes élet fontos tartozéka volt. Ha nem használták, a plébániatemplomban tartották, a céh ünnepeire, valamint az egyházi év ünnepeire, körmeneteire magukkal vitték. Sok céhben még azt is előírták, hogy ilyenkor a mesterek és a legények milyen távolságban kövessék egymást a céhzászló után. Középkori templomi zászlóink zömét a különféle céhek és konfratemitások lobogói alkották. A céhzászlónak divatba jövetele is egyik következménye annak a szemléltető szimbolizmusnak, amely a gótikus kor művészetében egyre inkább érvényesült. Ez az az időszak, amikor a templomokban megnövekszik az oltárok száma, gyarapodik a szentek ünnepeinek száma, túlbuijánzik a szentek kultusza, az oltárképek megtelnek a szentek ábrázolásaival. Az új szentek kultusza arra ösztönözte a tehetős polgárokat, hogy alapítványt tegyenek annak tiszteletére akiknek nevét a keresztségben kapták, illetve akinek céhüket oltalmába ajánlották.3 így kerülnek rá a céhzászlókra a céhpatrónusok. Mályusz Elemér szerint ugyanez a folyamat észrevehető a falusi templomokban is.4 Az iparosok céhei a középkor végén már szinte minden városban önálló templommal, kápolnával, esetleg egy mellékoltárral rendelkeztek.5 Az oltárokat patrónusuk képmásával díszítették, és zászlaikat a templomban őrizték. A védőszent ünnepét, a patrónus misét ünnepélyesen megülték.6 így pl. a budavári Nagyboldogasszony-templomban 1738-ig állott fenn Szent József oltára a déli mellékhajóban. Itt mondatta a legtöbb budai céh a miséjét. Amint az egykorú céhelszámolásokból kiderül, zászlókra sokat áldoztak. Csináltatásuk sokszor többe került, mint a szabadalomlevél váltása.7 A középkori céhzászlók ezenkívül mint hadilobogók is szerepeltek, ugyanis a mesteremberek kötelesek voltak részt venni a városok védelmében. Ennek emlékét őrzik az ún. fecskefarokban végződő zászlók. Magyarországon a céhzászlók a kutatások szerint a XVII. század első felében váltak teljesen egyházi jellegűvé. A mesterség szerszámai, díszei, a céhjelvények kiszorultak a zászlótartóvasakra, meg a pecsétekre, s a zászló közepét mindkét oldalon egyházi jellegű képek, általában a céhpatrónusok díszítették.8 A céhpatrónust kétféle módon választották: vagy olyat, aki ugyanazt a mesterséget űzte, ilyen pl. az ácsoknál Szent József a halászoknál Szent Péter; más esetben viszont áttátelesen, például a vértanúságuk eszközeivel kapcsolhatók a védőszentek az adott céhhez. Ilyen pl. Szent Katalin, a kerékgyártó céhnek gyakori védőszentje, akit a hagyomány szerint kerékbe törtek.9 Itt érdemes megjegyezni, hogy jóllehet a védőszentek kiválasztásánál az európai céhes hagyomány érvényesült, azon mesterségeknek, amelyeknek iparosai kizárólag magyarok, magyar védőszentet választottak. így pl. a magyar szabók vagy csizmadiák Szent Istvánt, a gombkötők Szent Lászlót.10 Fennmaradt céhemlékeink között szép számmal találunk zászlókat is; a teljesség igénye nélkül említsünk néhányat: Szent Anna a szövőmunkások, csipkeverők, söprűkötők pátrónája. Az esztergomi, soproni, szegedi szabók, asztalosok céhének, a szegedi kádárokénak (Orbán mellett), valamint a rozsnyói bányászok céhének is védszentje volt.11 Képe fennmaradt a szegedi szabók 1862-es 335
