Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - IV. Egyházi életünk, történelem
DOMONKOS JÁNOS A SZENTHÁROMSÁG RABKIVÁLTÓ RENDJE, A TRINITÁRIUS SZERZETESEK MAGYARORSZÁGI SZEREPE A trinitáriusok vagyis a Szentháromság foglyok, kiváltásával foglalkozó rendjét a provencei báró Matha János (f 1213) párizsi teológiai magiszter, Notre Dame-i kanonok és Valois Félix, (t 1212) a Capetingek királyi véréből származó Cer-Froid-i (Aisne vidéki) remete alapították. Szent Mathurin kápolnája mellett fekvő párizsi kolostorukról Mathurinoknak nevezték el őket. III. Ince pápa - aki ifjúkorában mint Segni Lothar gróf, Mathai János párizsi iskolatársa és barátja volt - 1198-ban jóváhagyta, megerősítette az új rendet, és Szent Ágoston szabályai követése mellett arra kötelezte tagjait, hogy a pogányok fogságában sínylődő keresztényeket, ha kell, még önmaguk feláldozása árán is váltsák ki. A két alapító megosztotta a feladatokat: János főként a rabkiváltást szervezte, Félix pedig az új rendtagok képzését biztosította. A pápa a Szentháromság rabkiváltó rendjének (Ordo Sanctissimae Trinitatis de redemptione captivorum) megjelölte, hogy tagjaik fehér rendi öltönyt viseljenek, fehér vállvetőjükön (skapulare) vörös és kék színű kereszttel, fekete köpennyel és kerek kalappal. A rend gyorsan elterjedt. Nagy adományokban részesült. Már az 1200. évben 200 keresztény foglyot szabadított ki. Generálisuk a Párizs melleti Cerf-Froid kolostorában székelt. A középkorban kolostoraik száma meghaladta a 800-at. Rendházaik mellé a kiszabadított rabok ápolására kórházakat, a megnyomorítottaknak menhelyeket létesítettek. Az újkorban is megtalálták helyüket, sőt a török elleni felszabadító háborúk során jelentőségük tovább nőtt. A rend bennünket érdeklő további története, hogy a török harcok idején utat találtak Lengyel- országba és Ausztria-Magyarországba is. Mikor a lengyel király meghívására spanyol trinitáriusok Cordovából Bécsen át vették útjukat - missziójuk érdekében - kívánatossá vált, hogy a magyar föld közelében települhessenek le. 1688. november 19-i császári dekrétummal letelepedési engedélyt nyertek Bécsben. Alig szilárdult meg bécsi házuk, arra gondoltak, hogy a török dúlta magyar földön is otthont kaphassanak, hogy nemes rabváltó munkásságukat a magyar nép érdekében is érvényesíthessék. E célból már Bécsben megismerkedtek több magyar főúri családdal és élvezték ezek bőkezű támogatását. A rend mindinkább szellemi és diplomáciai jelentőségűvé vált. Előkelő modorukkal, finom diplomáciájukkal, tudásukkal, szigorú aszkéta életükkel, a rabváltással az akkori közérdeklődés középpontjába emelkedtek. Fontos támogatójukká vált I. Lipót császár, magyar király, aki Széchenyi György esztergomi érsekhez intézett levelében megjelölte: "Hőn óhajtom, hogy a török járma alatt nyögő keresztények kiváltásában oly üdvösen működő páterek mielőbb letelepedhessenek Magyarországon is." A király mellett nagy szószólójuk volt még Kollonich Lipót érsek is. Ő alapította az első magyar trinitárius zárdát 1693-ban Illaván. A város közepén ma is áll a nagyméretű kolostorépület, mely eredetileg várerősség, később a trinitárius rend székháza volt. Kollonich Lipót - később már esztergomi érsekként - Szakolcán akarta őket templomhoz juttatni, de amikor a rend azt kérte, hogy Pozsonyban, az akkori fővárosban - ahol sok jótevőjük lakik - szeretnének elhelyezkedni, a zálogba került Korona vendégfogadót adta nekik. A pozsonyi adományozólevél minden olyan kiváltságot biztosít számukra, melyet a többi rend már korábban elnyert. Később az alamizsnagyűjtést országszerte megengedte nekik. ÁKollonichok jóindulata a trinitáriusok iránt családi hagyománnyá vált. Kollonich Zsigmond váci püspök, később bécsi érsek, valamint Kollonich Ádám generális, koronaőr és csongrádi főispán folytatták néhai Kollonich Lipót bíboros messzemenő jóindulatú pártfogását. A nagyszombati rendházat Kollonich Ádám támogatása nélkül nem tudták volna megnyitni. Ezért hálából a bécsi rendházban függő képe alá ezt írták: "Dicső hős, Te vagy rendünk védőpajzsa és dísze. Jóságos csillagfény maradsz a szörnyű hullámok közt hánykolódóknak." Kollonich Lipót bíboros példáját folytatta Keresztély Ágost hercegprímás is. Ő is rendkívül 273
