Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások
aki mindenegyes embertársával óhajt együttműködni, mert tudja, hogy mindenegyes embertársára szüksége van azért, hogy saját nézetét tévedéstől egyre inkább mentesítse. Ez azért is van így, men a haladó embertan szerint, ha különböző mértékben is, de minden ember kivétel nélkül egy tudós, nyelvész, művész, gazdász, történész és így tovább. Különbség csak az, hogy egyesek több idővel, több adottsággal rendelkezve egyes szakban, egyes területen többet tapasztaltak, jobban kiműveltek, és ott mind a közös munkák irányítói mind az emberi képességek nevelői, fejlesztői lettek. Nem nehéz észrevennünk, hogy a mai tudomány e köztudata mennyire közel áll az egyház krisztusi feladatához, hogy elmenvén tanítson kivétel nélkül minden népet. Ne felejtsük el, hogy az egyetemek az egyház kezdeményezései, szülöttjei. Ahogy nincs szolga és úr, férfi és nő, színes vagy nem színes ember, egy ország és nem más ország, úgy az egyház hitében nincs tudós és tudatlan ember sem. Minden személy előtt nyitva áll az emberi lehetőségek teljessége. És ezért ahogy a múltban, úgy a jövőben is az egyháznak támogatnia kell az egyetemeket. Szent Pétert követve (ApCsel 3,6), aranya, ezüstje nincs többé, de amije van, azt neki adnia kell fenntartás nélkül, és ez a hit, szeretet és remény abban, hogy a legvégsőbb valóság, és annak végső értelme a személy, a személy elidegeníthetetlen örökkévalósága. Ez az az igazság, mely mindegyikünket szabaddá tesz (Jn 8,32). Már a mai világunk is, de még inkább a jövő világa a képzett, tanult emberek demokráciájának világa. Minden tudomány az ember tudománya, az ember ismerete, ahogy az ember ismerete a világ ismerete. Az ember és világ ismerete pedig egy további lépés teremtőjük, az Isten, az emberré lett Isten ismerete. Ernest Breisach szerint a világtörténet-írás feladata és területe kettős: az egyik a személyi döntések, tettek és azok következményei, a másik az emberi döntéseket és tetteket befolyásoló és meghaladó világ folyását mozgató erők és azok játéka (Breisach, 1983, p. 403). A keresztény világtörténet-író az előbbi két alany mellet még egy harmadikat ismer el, az isteni gondviselést és annak megnyilatkozását krisztusi értelmezésben, ami nem más mint a világ idejének útja Krisztus örökkévalóságába. Innen van a METEM, a fiatal Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösségének mottója: Történelem, Feltámadás. A VILÁG ÉS EGYHÁZ MODELLJEINEK SZIMBIÓZISA ÉS A VILÁG- ÉS EGYHÁZTÖRTÉNET HERMENEUTIKA HÁRMAS ALAPSZABÁLYA Ha most visszatérve bevezető kérdéseinkre, ki tudja az egyházat legsikeresebben tettre kész szórabírni és melyik az a nyelv, amellyel az egyház a mai változó világot szóra és tettre tudja bírni, a választ a világ és egyház modelljeinek szimbiózisában kell keresnünk, és azt a világtörténet és egyháztörténet hermeneutika hármas alapszabályában foglalhatjuk össze. Ha a mai világ képét a fejlődő tudományok világa képviseli, a tudós kutató és a tudni- kutatni vágyó ember nyelve az a nyelv, mely az egyházat szóra és tettre tudja hívni oly mértékben, hogy az egyház eddig nem tapasztalt formában lesz képes önmagára találni és a világ szolgálatába állni. Ám ez csak akkor lehetséges, ha mind az egyház, mind a fejlődő világ elfogadja az új hermeneutika alaptételét mely, mint mondottuk, nem a fenomén elnyomásában, elhallgattatásában áll, hanem mindazon feltétel előteremtésében, melyben mind az egyház mind az emberek világa a saját energiájára ébredve, azt legmesszebbmenően közkinccsé tudja tenni. Ha most a fenomenológai kutatás második lépését követve a világ és az egyház ismertetett modelljei intencionalitását egy szimbiózisban összegezni akarjuk, azt mondhatnánk, hogy az egyház intencionalitását a hit, szeretet és remény energiakészlete, a fejlődő világét pedig az autenti- kusság, integritás és azt követő nagylelkűség hozza felszínre. Autentikusság, azaz nem hamisítvány. Integritás, azaz nem hiányosság, nem fél igazság, hanem teljes igazság, melyet az adatok tárnak elénk. Más szóval, nem saját nézetünk, hanem a tények és források tanúsága fontos. És végül nagylelkűség, mely elismeri és megbecsüli a más nézet adottságát és kritikus egybevetését. Ez utóbbi a fenomenológiai módszer legjelentősebb vívmánya. Az egyház és világ kettős energiaforrás cseréje, az autentikus hit, egészséges remény és nagylelkű szeretet az egyház részéről hívő auten11
