Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - II. Kései középkor
SELMECZI LÁSZLÓ A JÁSZOK KERESZTÉNY HITRE TÉRÍTÉSE A XIII-XV. SZÁZADBAN A történeti közfelfogás szerint a jászok 1239-ben, illetve a tatárjárást követően telepedtek be Magyarországra a kunokkal együtt.1 Valójában azonban a jászok Magyarország területére történő beköltözésének ideje mindmáig történeti rejtély. A néptöredék sorsa a kunokéhoz hasonló volt. Őket is a mongol (tatár) támadás mozdította ki lakóhelyükről. A jászok Moldva és Havasalföld mellett Magyarországra is eljutottak, s itt a XV. sz.-ban a kunokkal azonos szervezeti keretek között jelentek meg. Amíg azonban a kunokról 1239-től vannak forrásaink, a jász népnév először 1318-ban tűnik fel oklevélben.2 Szabó László, a magyarországi jászok kulturális sajátosságainak kitűnő kutatója nem vonta kétségbe az 1239. évi beköltözést. A Károly Róbert által kiadott, 1323-ban kelt oklevelet, amelyben a király 18 név szerint megnevezett jászt a nemzetségükhöz tartozókkal együtt kivett Keverge fiainak uralma, valamint bíráskodása alól, és a királynak katonai szolgálatot teljesítő jászok sorába helyezte át őket, úgy értelmezte, hogy a jászok 1239-től a kunok katonai segédnépei voltak, következésképpen nem játszhattak önálló politikai szerepet, s ezért nem szerepelhettek korábban az okleveles gyakorlatban.3 Vele szemben Györffy György a jász beköltözést a románok Erdélybe történő beköltözésének folyamatához hasonlította. Szerinte a jász beköltözés "kisebb számban" ugyan elkezdődhetett 1239-ben, de az egészen a XIV. század végéig folytatódott, s ugyanolyan észrevétlenül történt, ugyanúgy nem csapódott le a történeti forrásokban, mint a románok Erdélybe történő betelepedése.4 A kutatók között mindmáig egyetértő álláspont mutatkozik abban, hogy a kunokhoz hasonlóan a betelepedő jászok is pogányok voltak.5 Szabó László: A jász etnikai csoport című munkájában, a Magyarországra betelepedő jászok etnikai jellegének elemzése során a jászok pogány voltával kapcsolatban a következőket hangsúlyozta: "A megtérés tehát korántsem ment egyszerűen és gyorsan. A pápai követek, a magyar királyok hosszú ideig, egészen Mátyás koráig levelek sorát váltják ez ügyben, s a kunok és jászok pogány volta mindenki előtt kétségtelen... a jászok megtérítése sem megy könnyen, s több rend vall kudarcot a térítés munkájában... végül a minorita szerzetesek érdemének könyveli el a pápa a herényi filiszteusok megtérítését,..."6 Szabó fentebbi fejtegetéseit némiképpen módosítja ugyanezen műnek a jász etnikum és a katolikus vallás című fejezetében. Itt ugyanis azt hangsúlyozza, hogy a kunok sokkal későbben tértek meg, mint a jászok. E megállapítását a következő okfejtéssel támasztja alá: "Ajászok és kunok megtérésének adatai, bár épp a kritikus időszakot ületően nagyon is hiányosak, maga az a tény, hogy a ferencesek Mátyás alatt betelepednek a jászok közé, s ugyanez nem történik meg a kunokkal, ott nem vetheti meg a lábát semmiféle egyházi rend, már önmagában mutatja, hogy a vallás az egyik helyen mélyebb gyökerű, nagyobb múltú lehet, mint a másik helyen.7 De az 1323-as kiváltságlevélben felsorolt jászok nevei is utalnak keresztény, illetve megkeresztelkedett voltukra: szinte valamennyi folyamodó jásznak keresztény neve van, csupán az apanév pogány eredetű (Kerkene fia Jakab; Jubul fia Demeter stb.). Természetesen ekkor már a kunoknál is találkozunk hasonló nevekkel, mégis a kunoknál még jóval később is gyakrabban fodulnak elő csak pogány nevek. 1425-ben kelt oklevélben a szarvasi és újszászi filiszteusok még keresztnéven, tehát nem kettős elemű néven szerepelnek többen is, s kizárólag keresztény neveket találunk, ami arra enged következtetni, hogy ekkor már legalább is a névanyagban a keresztény vallási szokások uralkodóvá váltak a jászoknál."8 Szabó a jászoknak a kunokéhoz viszonyítva korábbi krisztianizációját még további érvekkel is alátámasztja, s ezeket a következőképpen foglalja össze: "Úgy véljük, nem alaptalan az a feltevésünk, hogy a vallási világképük kunokétól különböző volta, valamint a megtelepedett földműves életmód, s a későbbi jogi elkülönülés, a király által nekik szánt szociális szerepből kinövő aulikus magatartás és az ezzel összefüggő politikai megfontolások, valamint az, hogy a kunok a dukátus, 159
