Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - I. Árpád-kor
SOLYMOSI LÁSZLÓ MUNERA FESTIVALIA - ÜNNEP ÉS ADÓZÁS A vásárhelyi uradalom öt településének lakói az 1511. évi magyar nyelvű urbárium szerint bizonyos egyházi ünnepeken ajándékkal tartoztak az egyházi földesuraságnak.1 Ez a sajátos járadék, amely régóta terhelte a jobbágyok többségét, az egyházi ünnepek megölésével függött össze; elterjesztésében nagy része volt az egyháznak. A keresztség felvételével, még inkább a keresztény hit megszilárdulásával az évszakok váltakozása mellett jeletős mértékben az egyházi év határozta meg a középkori élet rendjét. Az egyházi évet tagoló nagy ünnepek: a Karácsony, Húsvét és Pünkösd, valamint a többi vasár- és ünnepnap a munkavégzés tilalmával megszabta az élet ritmusát. Míg a Szent István-kori törvényhozás a vasárnap megtartását szorgalmazta (Húsvét és Pünkösd is vasárnap), addig az 1092. évi szabolcsi zsinat a vasárnap és a nagyobb ünnepek megölését a vadászat és a vásártartás tilamával szigorította.2 Egyúttal tételesen felsorolta az ünnepeket, rögzítette megtartásuk módját, s azt is előírta, hogy minden plébániaegyház ülje meg védőszentje (patronus) és felszentelése (dedicatio) napját.3 A 34 ünnep között érthető módon kiemelkedő helyet foglalt el Karácsony, Húsvét és Pünkösd, mindegyik megülése lényegében négy napig tartott. Mellettük a két lokális ünnep - sajátos közösségi vonatkozása miatt - különös jelentőségre tett szert. Mi sem volt természetesebb, mint hogy az ünnep a róla megemlékező misét követő lakomával kapcsolódjék egybe, s az ünnepi asztal fedezetét részben vagy egészben külön földesúri járadék biztosítsa. A naturális járadékok egy része korán összekapcsolódott az egyházi ünnepek megülésével. Hogy ez megtörtént, abban kétségkívül a nagy egyházi intézmények jártak elöl A XII. század elején alapított dömösi prépostság 1138. évi összeírása szerint a sajátos összefonódás már megtörtént. A zömmel kenyéradásra kötelezett szolgák évente háromszor: a dömösi egyház védőszentjének ünnepén, vagyis Szent Margit napján, továbbá a két legnagyobb egyházi ünnepen, Karácsonykor és Húsvétkor, meghatározott mennyiségű élelmet adtak a földesúmak. A találóan ünnepi résznek (portio festivalis) nevezett járadék állatból és sóból állt. Mennyiségi megoszlása a három időpont között kifejezésre juttatta a dömösi egyház életében a védőszent ünnepének kiemelkedő fontosságát. Szent Margit napján négy hízott ökröt, 30 kövér disznót, 30 ludat, 40 tyúkot, valamint 20 sókockát kapott a prépostság, míg a másik két ünnepen ennél jóval kevesebb, egyformán 20 lúd, 40 tyúk és 10 sókocka járt neki.4 Hasonló volt a helyzet a bencések és a ciszterciek birtokain is. A pannonhalmi apátság hónapos szolgálatra beosztott udvarnokai évi három alkalommal külön is adóztak. Minden csoportjuk a patrónus Szent Márton ünnepére 30 kenyeret, 100 tojást, 4 tyúkot, 2 ludat, húshagyó kedden kenyér nélkül ugyanezt, Húsvétkor pedig 100 tojást meg 1 bárányt adott az apátságnak. A védőszent ünnepének jelentőségét még jobban kiemelte, hogy ezen a napon minden falu egy harmadfű tinót és minden önálló gazdasággal rendelkező szolgáltató, még a jobbágyok is, minden hely után egy vödör gabonát és ugyanannyi árpasört szolgáltattak.5 A garamszentbenedeki apátság kisszelepcsé- nyi lovasjobbágyai régi szokás szerint Szent Benedek ünnepén közösen két juhot vittek a monostorba.6 Toplica lakói (homines) évente háromszor adóztak. Karácsony, Húsvét és Nagyboldogasszony napján egyformán egy hordó bort, egy ökröt és minden ház után egy kenyeret adtak a Szűz Mária tiszteletére szentelt helybeli ciszterci apátságnak.7 Az ünnepekhez kapcsolódó naturális járadékok eltérő módon terhelték az önálló gazdasággal bíró földesúri népeket. A szolgák és szolgarendűek évi három, míg a kedvezőbb jogállásúak általában évi egy alkalommal tartoztak vele. Az adózás időpontjainak megválasztásában a nagy ünnepek (Karácsony, Húsvét)mellettazegyháziföldesuraságtemplománakvédőszentjevoltameghatározó. De azért kivétel is akadt. Az egyik húshagyó kedd volt, amely nem számított egyházi ünnepnek. Nem kétséges, hogy a járadékfizetés időzítése erre a napra a hosszú böjti időszak kezdetével függött össze. A másik kivétel minden bizonnyal egyéni törekvést takart. Gut-Keled nembeli Márton ispán 1140 táján a csatári libertusokegy csoportj át arra kötelezte, hogy Szent Mártonkor 1 köböl mézet, 1 juhot, 6 köböl árpasört, 149
