Etter Ödön (szerk.): Etter Kálmán és Szoleczky Anna családja és egyenes ági leszármazottai (Esztergom, 2006)
Etter Kálmán családja A két császáron kívül három király és igen sok fejedelem, uralkodó herceg és herceg vett részt. Mint érdekességet megemlítem közöttük Károly-Ambrus főherceget, az esztergomi hercegprímást. (Bő leírását lásd.: Dr. Pauka Károly: Régi vadászatok. - Napoleon fővadászata Ettersburgban, Bp. 1940. c. műben) Hogy azonban családunk innen származott volna, arra adat nincs. Azonban kétségtelen, hogy délnémet eredetűek vagyunk. Délnémet területen, Svájcban több Etter nevű család él. Közülük 1940. évben Dr. Etter Fülöp ügyvéd (Zug) a svájci köztársaság elnökévé választatott. Másik ismertebb tagja az Etter családnak: Dr. Etter Dániel, a salzburgi székesfőkáptalan őrkanonokja, aki 1876. augusztus 27-én, Thalgauban (Salzburg mellett) született Etter Dániel molnár és gazdálkodó - Gotthalm Franciska szülőktől. 1918-tól a salzburgi tartománygyülés, 1922-1927 között az osztrák országgyűlés tagja, Thalgau, és még más kilenc község díszpolgára. Azonban a család más országokba is elszármazott, így Oroszországba is: igazolja, hogy 1914. évben a világháború kitörésekor egy "von Etter" a londoni orosz cári követségnél alkalmazták, mint követségi tanácsost, más adat szerint mint katonai attasét. Talán ugyanezen személy emelkedett azután a világháború alatt az orosz hadseregben tábornoki rangra, s harcolt a kárpáti csatákban ellenünk. További sorsa ismeretlen. A családunk felderíthetően első tagja Martin Etter, (1602-1667). Sem róla, sem Johann Éttérről ( 1627-1707) és sem Hans Éttérről (1645-?) nem olvastam Jenő bácsi írásaiban. Családunk legrégibb ismert származási helye az előbbieknek p megfelelően délnémet területen van. A svájci - württenbergi határtól \ nem messze mintegy 40 km-re Epfendorf, Necká-mentiA, 11