Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

II. rész. Az Új Forrás "igazi" folyóirattá válik

megjelenő, tehát kéthavi lappá, azaz most már „igazi” folyóirattá vált. S - az imént vázolt — szakmai „előéletem”-re való tekintettel (egyes megyei politikai, illetőleg „szakmai” minősítők ódzkodásai ellenére) az embernek is kiváló alapító főszerkesztő, Payer István (Sárándi József határozott igenlésétől megerősítve) 1978 őszén fölkért, hogy rovat­vezetőként (a Budapestre távozott Szántó Ferenc utódaként) vállaljam el a folyóirat „Valóság” (tehát: riport, szociográfia, dokumentum, szak- tanulmány) anyagainak a szervezését és gondozását. * Payer István a lapátalakítás és a további működés szakmai vázlataként az alábbi tervezetet készítette el és terjesztette az MSZMP Komárom Megyei Végrehajtó Bizottsága mellett működő Agitációs és Propaganda Bizottság (ma már szinte érthetetlen és felfoghatatlan ez a korabeli hatalmi hierarchiát tükröző tagoltság) 1979. január 24-i ülése elé. Az Új Forrás 1979. évi terve A Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala Elnökének III/KUL/ 19/K/1979. számú (Budapesten, 1978. augusztus 28-án keltezett) engedélye alapján az Új Forrás, a Komárom megyei Tanács időszaki kiadványa. 1979-től már kéthavonta (minden páros hó­nap 15-én) mint „kulturális, irodalmi, művészeti folyóirat” jelenik meg. I. 1. A folyóirat szerkesztősége a tíz évig (1969-1978) antoló­giaként szerkesztett Új Forrást program és szemlélet tekintetében is szellemi elődjének tekinti. Az Új Forrás című folyóiratot tehát élet, politika, művészet egységének szellemében kívánja szerkeszteni; az „életet, poli­tikát, művészetet csináló emberekről, emberekért és embereknek” akarunk írni. 2. Programunkat „elsősorban megyénkbeli - de céljainkat tá­mogató bárhonnan való - íróemberek (közülük is főleg fiatalok) keze közül kikerült [...] közérdekű, tudományos igényű, magas színvonalú” írásokkal szeretnénk megvalósítani. Mivel mindenekelőtt fiatalokra támaszkodunk, ezért szívesen vállaljuk az ebből adódó „műhely”-szerepet is. 3. Az engedély okirat az egyes számok terjedelmét 5 (B/5-ös) ívben (80 nyomtatott oldalban) szabja meg. 84

Next

/
Thumbnails
Contents