Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)
I. rész. Az első évtized (amelynek - természetesen - úgyszintén voltak előzményei)
pusú” embert kíván meg, s újféle humanizmust és kultúrát kényszerít ki, amely példa és kisugárzás. S ami a leglényegesebb; megmutatja, hogy ez az új kultúra nem megsemmisíti, hanem megszüntetve megőrzi a régi értékeit. Végezetül az Új Forrás belső ellentmondását kívánom jómagam is aláhúzni. Nevezetesen, amit Zimonyi Zoltán fogalmazott meg a legpontosabban, hogy itt folyóirat tartalom kényszerül antológia formában megjelenni, s akarva-akaratlanul szétfeszülnek ezek a keretek, illetve ami rosszabb, a forma ma már nyilvánvaló akadálya a tartalmi továbbfejlődésnek. Kétségtelen, hogy évi háromszori megjelenés mellett az összefüggő, egymásból és egymásra épülő folyamatos szerkesztés - ami feltétele annak, hogy az országos szellemi életben, közvéleményben kivívott helyét az Új Forrás megőrizhesse és abban partnerként részt vehessen - lehetetlen. Meg van fosztva ugyanakkor a friss reagálás lehetőségétől is, valamint attól, hogy megfelelően orientáló-kritikai tevékenységet folytasson. Legalább kéthavi megjelenés lenne a továbblépéshez szükséges -, akár kevesebb ívszámmal, s a jól bevált, dicséretes munkát végző szerkesztés megerősítése. Agárdi Péter Zavarban vagyok, mert az előttem szólók lényegében elmondták mindazokat a legfontosabb értékelő, minősítő gondolatokat a folyóirat-antológia munkájáról, melyeket magam is elősorakoztatni szántam, fölkészülvén erre a vitaestre. Megismételni az elhangzott, alapvetően méltató jellegű megfogalmazásokat - nincs értelme; inkább személyesre fordítva a szót - és egy sajátos megközelítésből kiindulva - olyasmire térek ki, amire talán az eddigiek során kisebb hangsúly esett. Az Új Forrás szépirodalmi és irodalomkritikai munkájára gondolok. Két és fél év óta a Látóhatár szerkesztőjeként az a feladatom, hogy a szerkesztő bizottsággal együtt igyekezzünk havonta 240 lapnyi színvonalas, korszerű, szocialista szemléletű írást összeválogatni a magyar lap- és folyóirattermésből. A válogatásban természetesen szerepet játszik a szerkesztők szubjektív ízlése is, de egyrészt az érték- és válogatási szempontok viszonylagos objektivitása, másrészt a szerkesztő bizottsági munka demokratizmusa- úgy vélem - többé-kevésbé megnyugtató tárgyilagosságot biztosít. Nos, átnézve most a Látóhatár és az Új Forrás számait, arra az érdekes és örömteli következtetésre juthatunk, hogy a 78
