Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

V. rész. Fúzióban a József Attila Megyei Könyvtárral, avagy: évente tízszer

cok mellett mennyi eredménye, máig szóló sikere is volt ennek a sietős jövőtervezésnek. Tárgyi és szellemi értelemben egyaránt. Ez utóbbiak szemléletes példája éppen a 25 éves megért Új Forrás folyóirat.

Mert hogy akadt ezen a vidéken is néhány elszánt tanár, tág érdeklődésű orvos, néhányukat, Dévényi Ivánt, Bodri Ferencet még az egyetemről ismertem, akik Komárom-Esztergom megyét a legnyomasztóbb lefele nivellálás idején se hagyták kitudni Európából. Dorogon pedig találkoztam egy nyugtalanítóan dinamikus, ádázán vitatkozó pedagógussal, ki nem csupán álmodott Tatabánya irodalmi fórumáról, létre is tudta hozni. S megindult egy hagyománynélküli folyóirat úgy, hogy a hatvanas évek pályakezdő nemzedékéhez természetes gesztussal hozzá karolta az itt élő írók, festők, népművelők munkásságát, majd Wehner Tibor állhatatos művészetgondozó tevékenysége révén a Duna-kanyart, s a szépmesterségek nagyvilágába nyíló távlatát is. Az Új Forrás ily módon nemcsak egyike lett a dunántúli folyóiratoknak, karakteressé tették az értékről, nemzettudatról szóló, a közép-kelet- európaiságot újraértelmező esszék, interjúk.

Ami pedig személyes érdekeltségem további, idekötő mozzanatait illeti, szívesen emlékszem a délelőttre, amikor Payer István és fáradhatatlan fegyverhordozója, Sárándi József megkerestek az írószövetségben: tanácskozzunk a felnőtté vált folyóirat további feladatairól, érvényesülési esélyeiről. Keservesebb emlék, amikor alelnöktársammal felelősségre vonóan rendeltek be a pártközpontba, Nagy Gáspár Új Forrásban megjelent NI monogramokkal merénylő-provokáló írása miatt. Bárhogy fordult akkor a bűn és bűnhődés kereke, a lap szerencsére megmaradt, új kormányosával együtt, ki nem csak a lap fazonját változtatta, racionalizálta; szellemét, vonzáskörét is módosította, Cs. Varga István, Tóth László, majd a fiatalok bekapcsolásával. Hirtelen nem is tudnék mondani még egy vidéki szerkesztőséget, ahonnét a munkatársak, fölfedezettek ilyen gazdag kiadványsorát, ily gyorsan váltó antológia stafétáit indították el.

Vekerdi László, kinek ideszerzése ugyancsak szerkesztői érdem, mondta egyszer, hogy az igazi kultúra mindig régiókban dajkálódott. Nem kis teljesítmény tehát, hogy a tatabányai irodalmi műhely a pályakezdő, fórumkereső tehetségek gyakorló terepévé lett, s hogy például a ma itt tisztelgő költők, írók számát

273