Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)
V. rész. Fúzióban a József Attila Megyei Könyvtárral, avagy: évente tízszer
Lehetőség és őserő „A »magyar« szó hangulati jelentésén és a hozzá fűződő egzotikumon túlmenőleg keressük azokat a megkülönböztető jegyeket, melyek a külföld szemében a magyar embert mint személy szerint ismert tulajdonságok egységét jellemzik. [...]...szinte az egész magyarság óriási erőfeszítéseket tesz, hogy nemzetünket a külfölddel megismertesse, a reá vonatkozó tévedéseket eloszlassa, és a magyarságról kedvező képet alakítson ki. Ezt az erőfeszítést a jövőben természetszerűleg éppúgy folytatni kell, mint eddig. De a döntő csatát nem itt kell megnyernünk. Ahhoz, hogy ez a szó »magyar«, az emberi mivoltnak egy önmagában zárt és harmonikus színét és formáját jelentse, nem a többi emberiséggel, a külfölddel szemben való állásfoglalásunkat kell megváltoztatnunk, hanem itthon kell kultúrává, stílussá és szellemmé tennünk mindazt, ami ma lehetőség és őserő.” Bibó: A mai külföld szemlélete a magyarságról. Nagykorúság- A hetvenes évek végén vált nagykorúvá a lap - folytatja Monostori Imre. - Akkor sikerült a legnépesebb és legrangosabb szerzőgárdát összeverbuválni. Itt feltétlenül meg kell említeni Sárándi József nevét! Ő volt tizenöt évig a folyóirat másik motorja Payer István mellett. Elkezdődött a második korszak. Már az érték- teremtés dominált.- Ez mit jelent?- Adott írások helyett zömmel rendelt írásokat, a szerzők irányítását, „hajszolását”. Az Új Forrás kétségkívül megtalálta a helyét, stabilizálta a súlyát. Tudtuk: nem másokkal, önmagunkkal kell versenyezni; nem másokat, önmagunkat kell legyőzni. Én is akkoriban, tizenöt évvel ezelőtt kerültem a laphoz. Nagy-Nagy botrány- Tíz évvel ezelőtt közöltük Nagy Gáspár: Öröknyár; elmúltam 9 éves című versét. Politikai botrány lett belőle, hiszen a költő Nagy Imrének állított emléket akkor, megemlítve az ártatlan ember kivégzését, utalva gyilkosaira. A szerkesztőséget feloszlatták, én fegyelmit kaptam - egy-két szigorú és sivár év következett.- Mikor nevezték ki főszerkesztőnek?-Nyolcvanötben. Akkor sokan azt hitték, a lap többé nem áll talpra, de az olvasók, a szerzők, a témák életben tartották. Negyedik éve már, hogy évente tízszer jelenik meg és nyugodtan mond264
