Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

V. rész. Fúzióban a József Attila Megyei Könyvtárral, avagy: évente tízszer

ha nem most, hanem csak egy év múlva, de ugyanitt válaszolni tudnék.

Ez ugyanis azt is jelentené, hogy 1992-t is - megúsztuk. Tatabánya, 1991. december 16-án.

(Új Forrás, 1992. 1. sz. 1. 1.)

Mint majdnem mindig a sok - az Új Forrással, átélt év idején, alatt, engem ekkor tájt is - erről eddig még nemigen szóltam - a pénzszerzés felelőssége és kötelessége nyomaszt. Erről elmélkedem az 1992. szeptemberi számunkban.

Huszonhat sor a kapásról és a szerzésről

Kapni vagy szerezni, lényegbe vágó különbség.

Márpedig mindkét alaphelyzetet átéltük, átéljük; a váltás vá- gásszerűen éles volt: szinte egyik napról a másikra történt minden.

A magunk mögött hagyott honi világban például egy-egy könyv kiadására kaptuk vagy nem kaptuk a pénzt, attól függően, hogy „megérdemeltük”-e, ,jók” voltunk-e, hogy szerettek-e bennünket. Csupa szubjektív, alig megfogható szempontok szerint születtek tehát a döntések - valahol, pontosan nem is tudni, hol.

Úgy nyújtottuk ki a markunkat az adományért, akárcsak a sátoros búcsúba induló szorongó lelkű kisgyerek a zord atya felé: rosszabb esetben a búcsúpénz helyett még bűneink fejünkre olvasására is számíthattunk.

A szabadság egy kicsiny zugát testesíti meg most az új helyzet. A kifejezetten feudális típusú függést a polgárosodásra emlékeztető attitűd váltotta, váltja fel. A célba veendő pénzforrások nyilvánosak, bárki számára elérhetők. Az időnkénti (egyébként is elkerülhetetlen) érdek-összekacsintásokat leszámítva valóban a (pénz

)szerzöképesség vált az új típusú mecenatúra fő működtetési elvévé. Nyilvánvaló, hogy a szerzőképesség mögött mint lényegi tartozék nagyon szorosan ott van a már megismert (mert már bizonyított), illetőleg a várható szellemi tartalom, szellemi érték.

Éppen ez a lényeg! A mecénás (szponzor, támogató) ugyanis ellenőrzi és értékeli a támogatásával létrejött produkciót. Hiszen neki csak úgy éri meg a mecénáskodás, ha jó minőségű az a szellemi portéka, amelyre a neve fölkerül.

így azután a kölcsönös előnyök jegyében bonyolódnak az efféle pénzügyietek. Az érdekek szabad megjelenése diktál. Hol jól, hol rosszul.

Mindenesetre szabadon.

(Új Forrás, 1992. 7. sz. [szept.jl. 1.)

244