Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

IV. rész. A késő Kádár-korszak éveiben

magyar kultúrával. Konfliktust az okoz, hogy a rendelkezésre álló pénz mire elég - mire nem elég mi meg mit szeretnénk csinálni. Nem az ideológiai függés a gondunk, meg hogy mit kezdünk a szabadsággal, hanem az anyagiak! Van írócsoportunk, vannak terveink, elképzeléseink a jövőre.-Ami régen irodalompolitikai feladat volt, az most valamiféle közös elképzelés lett. Ön mint főszerkesztő, most egy személyben testesíti meg mind a kettőt?...- Én tiltakozom az ellen, hogy valamiféle ideológiai, vagy politikai járszalagra lett volna eresztve ez a folyóirat. Ha „hibákat” követtünk el, akkor ennek következményei voltak, de előzetes cenzúra itt nem volt. Ama bizonyos, Nagy Gáspár írta Nagy Imre-vers megjelenése után sem volt arról szó, hogy bármit is be kelljen előre mutatni. Az ember ismerte a korlátáit, anélkül, hogy a fejét állandóan satuba kellett volna tenni. Nem öntötték tölcséren a fejébe, hogy mit kell csinálnia! Önként érezte a korlátáit. De ezek a korlátok nem voltak olyan jelentősek, hogy ettől ne lehetett volna lapot szerkeszteni. Én most megírtam a Szovjet Irodalom valamelyik számában, hogy amikor az ember szerkesztett, tulajdonképpen igazoló jelentéseket is írt a fejében. Felkészült arra az esetre, hogy ha baj lesz az adott közleményből, akkor ezt hogyan magyarázza meg.- A cenzúrát a főszerkesztő „megfelelési kényszere” végezte el?...- Igen! A cenzor mindig a szerkesztő fejében volt. Ez nagyon eredményesen működött, mert az emberben lecsapódott az elmúlt negyven év tapasztalata. Nem kellett zsandár, besúgó, följelentő, a szerkesztő fejében ott voltak a beépített korlátok. Tudta, meddig mehet el: s ez a kettősség már megvalósította a cenzúrát, ez kétségtelen. Mégpedig anélkül, hogy a hatalom beavatkozott volna, vagy állandó, napi ideológiai tanácsadással terhelték volna az embert.

Ez az egész most megszűnt! De ettől nem lesz jobb a magyar irodalom. Nem lesz jobb az Új Forrás vagy bármelyik magyar folyóirat! Legfeljebb a „pikáns” cikkek vesztik el a jelentőségüket, hisz azt még másik száz sajtótermék sokkal hatásosabban tálalja, kimondottan az olvasók kegyeit hajkurászva. Most már valóban csak az irodalmi értékekre kell koncentráljunk, mert attól nem lesz jobb a teljes magyar irodalom, hogy szabadság van.