Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

IV. rész. A késő Kádár-korszak éveiben

FODOR ANDRÁS: Kétségtelen, ismerem már első lépései óta az Új Forrást, amikor még nem is így nevezték, de hát valami elindult itt Tatabányán. Sárándi egyszer elhozta az írószövetségbe Payer Istvánt, hogy beszéljük meg, hogyan kellene továbblépni, tudván, hogy én is benne vagyok egy hasonló vállalkozásban: szülőföldem Somogy című folyóiratát Budapestről segítve. Én is csináltam egy szemlét a vidéki - így lehetne talán mondani, hogy - tájegységek és az irodalom kapcsolatáról a Debreceni Irodalmi Napokra, talán tíz évvel később mint Vekerdi Laci a maga összegezését csinálta. Konzultáltam is vele. Nekem is volt olyan gondolatom akkor, hogy veszélyes volna az olyan fajta áruszállító szerkesztés, amit én jobb híján konténeres szerkesztésnek neveztem: hogy a jól eladható fővárosi árut, úgy ahogy van, benne a konténerben, úgy tesszük bele a vidéki boltba, hogy még a boltosnak sincs fogalma arról, hogy milyen az az áru, még ő sem fogja meg. Ezt tartom a legrosszabbnak. Szerencsére ez az, ami egyre kevésbé látszik a tatabányai szerkesztésen, többek közt azért, amit már Vekerdi Laci is mondott, hogy itt nevelik a maguk íróit ezekkel a füzetekkel. Ez nagyon jó kezdeményezés.

És a másik, amit ugyancsak mondott már Vekerdi László, ez az erő az áldatlan széthúzás ellen, ami itt működik. A szétszóratás ellen vagy a széthúzódás ellen. Nekem megjelent itt néhány versem, és a főszerkesztő egy Örökösök címűt választott ki felolvasásra. Azt a rossz hangulatomat írtam ebben meg éppen, amit az irodalmi életben zajló viszálykodások és ármányok miatt éreztem.

A szétszóratást nem érzem itt, éppen azt érzem, hogy a jó erőknek az összefogására törekszik az Új Forrás szerkesztősége.

FILIPPINYI ÉVA: Varga Imre még csehszlovákiai magyar íróként kezdte az ismeretséget az Új Forrással, és az Új Forrás főszerkesztőjével.

VARGA IMRE: Még Pozsonyban kezdődött. Felkerestek bennünket az Új Forrás szerkesztői, verseket, prózát, tanulmányokat kértek. Mi ezeket nem tudtuk mindjárt összeszedni, viszont barátkozni kezdtünk, összejártuk a várost, beszéltünk egymásnak a gondjainkról, örömeinkről, és hát ez az emberi hangulata ezeknek a kapcsolatoknak mindvégig megmaradt. Például ahogy megpróbált a lap bevonni egy-egy vitába, egy-egy olyan kérdezz- felelekbe, aminek mindenféleképpen volt értéke, értelme és súlya.

FILIPPINYI ÉVA: Beszéljünk egy kicsit azokról az írókról, akik vagy innen indultak, vagy valamilyen, módon kötődnek a

207