Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

IV. rész. A késő Kádár-korszak éveiben

hogy semmire sincs pénz. Igenis, hogy van pénz. Csakhogy nagyon gyakran rossz helyen emésztődik fel, pazarolódik el. Miközben valóságos katasztrófával fenyeget a „maradék-elv” érvényesülése az oktatás, a kultúra és az egészségügy állami támogatásának területén, rövidlátó és önmagát súlyosan megbosszuló politika ez, ami ellen tiltakozni kell.

Tettekre van szüksége ennek az országnak. Hozzátehetem: új szemléletű, új perspektívában gondolkodó, új értékeket hordozó, illetve követő cselekvésre. Legyen végre elegünk már a toldoz- gatásból-foldozgatásból, az örökösen ismétlődő, amolyan „tűzoltó” akciókból. Olyan átalakulásra van szükség, melynek során világosan, mindenki számára követhetően és érthetően elválik egymástól az ocsú és a búza: azaz a tehetségtelenség a tehetségtől, a tudatlanság a tudástól, a becstelenség a becsületességtől, az értéktelen az értékestől, a hamis az igaztól. A fő kérdés ugyanis napjainkban is ugyanaz, mint amit még Ady Endre fogalmazott meg híres és közismert versében: „Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek / Vagy marad régiben a bús magyar élet.”

Rajtunk, mindannyiunkon múlik, hogy eme választó mondat melyik fele leend érvényes!

*

1989-ben ünnepeljük az Új Forrás fennállásának 20. évfordulóját. A 2., áprilisi számunk főszerkesztői köszöntővel indul.

Húsz év

Folyóiratunk huszonegyedik évfolyamának első számát tartja kezében az olvasó. A felejthetetlen emlékű Payer István alapító főszerkesztő bábáskodásával 1969 tavaszán jelent meg először a tíz éven át évente háromszor jelentkező antológia, amely 1979-től kéthavonta megjelenő folyóirattá alakult át.

Húsz év még az ember életében is nagy idő - hát még egy kulturális, irodalmi és művészeti folyóiratéban. Számvetést e pár soros szerkesztői jegyzettől ne várjon senki, itt most csak egyetlen tényt állíthatunk biztosan: azt, hogy a húsz évfolyam már mögöttünk van. S azzal, hogy ezt a jubileumot megérte az Új Forrás, mindenképpen bebizonyította, hogy életképes. Valószínűleg azt is jelenti még ez a két évtizedes lét, hogy az Új Forrásnak helye van a magyar szellemi életben, sőt, hogy nemcsak „idehaza”, de a megyehatárokon túl is szükség van rá.

200