Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

IV. rész. A késő Kádár-korszak éveiben

vannak. A kérdésfeltevés persze megfordítva is roppant tanulságos: bizonyos morális (és politikai) előítéletek hogyan vezettek eme nehéz gazdasági helyzethez. - Mindenesetre most megfigyelhető egyfajta polarizáció: az egyik oldalon a folyvást csak fölfelé sandítok, a kivárásra bazírozó, a „majd csak lesz valahogy” rossz és rosszízű filozófiáját vallók, a másikon pedig a radikalizmus, a gyökeres átalakítás, a minőség felragyogtatásának a hívei. (Jól tudom, persze, hogy a mai magyar valóság sokkal színesebb és bonyolultabb annál, semhogy jelenségeit csak e két pólus köré lehessen csoportosítani, munkahipotézisnek azonban - úgy gondolom - mégiscsak megfelel ez a leegyszerűsített modell.)

Az említett morális konzekvenciák között első helyen nevezem meg az értelmiség számottevő részének perspektíva- és remény- vesztését, mely állapothoz még társul az ideológiai elbizonytalanodás és - jobbik esetben - az ideológiai „újra-útkeresés” is. Számos, már-már tabuként számon tartott érték (akár politikaiideológiai, akár társadalmi vagy éppen gazdasági) megszűnt értéknek lenni, számos korábbi tézis és doktrína érvénytelenné vált (ami persze önmagában nézve nagyon is üdvözlendő!), de ebbe a vákuumba egyelőre csak szavak, újra és újra csak szavak zúdulnak be. Rettenetes lassú a társadalmi gyakorlat mozgása, pedig hát - jól tudjuk — mindennek a gyakorlat a próbaköve.

A legfelső szintű országirányitásban kapkodás van, át nem gondolt intézkedések egész sora született meg (időközben már nem egy, részben vagy egészben, érvényét is vesztette), s minden jóérzésű állampolgárnak pirulnia kellett (méghozzá ország-világ előtt) példának okáért olyan látszólagos formai hibák miatt, mint amilyen a magyar parlament elnökének a ténykedését jellemezte a nemrégiben befejezett országgyűlési ülésszak záró aktusa során.

Vagy egy egészen más - úgymond kisebb horderejű, ám nem különben csüggesztő (vagy éppen fölháborító: kinek-kinek a vér- mérséklete szerint) tavaly lezajlott eset: egy országos hatókörű döntés, amely az egyetemi doktori fokozatot havi néhány száz forinttal honorálta ugyan az aktív pedagógusok körében, de kizárta ebből a körből a nem aktív pedagógusként működő bölcsészdoktorokat. (Még a nyugdíjas pedagógusokat is!) Hát ki érti ezt? Akárhogy is nézem: ez megalázó megkülönböztetés. Ráadásul ellentmond a nagyobb és jobb teljesítményért nagyobb anyagi ellenszolgáltatást deklaráló - egyébként szépen hangzó - alapelvünknek is. (Persze vannak helyek - például Csongrád megye 198