Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)
IV. rész. A késő Kádár-korszak éveiben
egészen másként válaszoltak volna meg a szóban forgó írók, mint tették ezt 1988-89-ben az Új Forrás lapjain. Mindenesetre az interjúsorozat sikert arat. Pozsonyban például Szigeti László ír róla. Új Forrás Ez a Tatabányán kéthavonként megjelenő kulturális, irodalmi és művészeti folyóirat olyan sorozat közlésére vállalkozott, amelyet szívesen láttunk volna már évtizedekkel ezelőtt is hazai magyar lapjainkban. A néhány éve Budapesten élő szlovákiai magyar költő, Tóth László egy szlovák és egy szlovákiai magyar írót ültet sorozatosan mikrofonja elé, miközben ő, szerény harmadikként, olyan kérdéseket tesz föl nekik, amelyek mindenekelőtt az együttélés minőségére, a nemzeti és a nemzetiségi író intézményesített lehetőségeinek különbözőségére, a közös történelmi-társadalmi traumák mélységeire, okaira, következményeire, a kultúrpolitikai tényezők hatására, a Közép-Európában élő kis nemzetek esélyeire, a szlovák-magyar irodalmi kapcsolatokra, a fordításirodalomra, a szlovákiai hungarológiára, a csehszlovákiai magyar irodalmi kapcsolatok működésére (stb.) kérdez rá. A válaszok nemegyszer meglepőek, óvatosak, tapogatódzók, ám minden esetben igyekeznek tartalmazni azt a toleranciát, amely nélkül sem megértés, sem egészséges együttélés nem képzelhető el. Maga Tóth László mondja - aki 1981-ben már megjelentetett egy nagy sikerű, szlovákiai magyar írókkal készült interjúkönyvet, Vita és vallomás címmel -, hogy amíg Csehszlovákiában élt, nem sikerült szoros baráti kapcsolatokat kialakítania szlovák írókkal, addig valahogy elmentek egymás mellett, s ezért elsősorban önmagát teszi felelőssé. A recenzió írójának azonban eszébe jut Eubomir Feldek szlovák költő Tőzsér Árpádunk szlovák verseskötetéhez írt előszava, amelyben beismeri, hogy ő és nemzedéke tagjai, abban a ködben, amelyet a nyelvi akadály jelent, inkább csak sejtették, semmint tudták volna Tőzsér súlyát, jelenlétét. Az eddigi hallgatás, párbeszéd-hiány tehát mindenképpen kétoldalú jelenség, s hogy ennek a Feldek említette ködfuggönynek a felszámolásában úttörő szerepet játszhat Tóth interjúsorozata, ez vitathatatlan. Ám talán pontosabbak és objektívebbek maradunk, ha azt mondjuk, Tóth szándéka-törekvése: rés a ködfüggönyön. Hogy teljes egészében fölszálljon a köd, ahhoz természetesen nem csak az irodalmároknak kellene egymás álláspontjait megérteni, igyekvő, toleráns párbeszédet folytatniuk. „Az eszményi megértés és ideá194
