Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)
ÍII. rész. A Nagy Gáspár - Nagy Imre-ügy
került szóba a pártonkívüliségem a megyei pártbizottság illetékes osztályvezetőjének a szobájában: megkért, hogy lépjek be a pártba. Mire én a Karl Mannheim által leírt „lebegő értelmiségi” státuszomra is hivatkoztam ugyan, de legfőképpen az addig megjelent - már nem éppen csekély számú - írásaimra, melyekből világosan kiderülhet mindenki számára az én „hovatartozásom”, világképem, elkötelezett humanizmusom, stb. stb. Úgy látszik, ez hatott, mivel soha többet nem hozta elő ezt a kérdést senki. A dolog „be volt fejezve”. Ami pedig a kérdés másik felét - vagyis az „egyéb” szolgálat, szolgáltatás kérdését - illeti, itt is egyszerű a válasz: még csak célzás sem hangzott el soha arra nézvést, hogy legyek - hogyan is fogalmazzak finoman - besúgó. (És hát én sem ajánlottam föl efféle szolgáltatást valamiért cserébe.) Azt hiszem, végre így, ezzel, ezekkel a járulékos elemekkel kerek ez a történet, amit ezennel le is zárhatunk. (Utólagos megjegyzés: úgy látszik, mégsem, de erről majd a dolgok történésének időrendi helyén szólok.) * Nehéz hónapok következtek a Nagy Gáspár Nagy Imre-versének országos botránya után. A fenti helyzetképet és vallomást annak idején - értelemszerűen - nem kürtölhettem világgá, ennélfogva egyes írók, a szellemi élet egyes, számunkra mint folyóirat számára fontos képviselői nemigen látták pontosan, hogyan történtek, milyen „szereposztás” szerint zajlottak az események, egyáltalán: mi is történt voltaképpen az Új Forrás háza táján. Mindenféle dolgokat sejtettek, pletyka szinten tárgyalták is ezeket, de mégiscsak úgy voltak talán vele, hogy majd kiderül, az idő majd kiegyenesíti a kesze-kusza vonalakat. Mindebből az is következett, hogy valahogyan mintha megcsappant volna a jó kéziratok száma, talán működött egy bizonyos óvatosságra hajló biztonsági megfontolás is némely szerzőnél (miként azt a Tiszatáj hamarosan következő szétverése után tapasztalhattuk is). A nevükre kényes íróemberek ugyanis egyfelől megnézik, milyen környezetben szerepelnek, másrészt nemigen óhajtanak a hatalommal összejátszó szerkesztőségekkel együttműködni. Sárándi József eltávolításának a híre egyébként is visszhangos volt (még Király István is erősködött, hogy odaveszi maga mellé -, de legalábbis a tanszéki könyvtárba), az én helyzetem úgyszintén ingatag 149
