Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

II. rész. Az Új Forrás "igazi" folyóirattá válik

Ez a dolog objektív része. Örömmel mondhatom, hogy az utóbbi időben többet foglalkoztunk a megyével. Négy szerzőnk, Baráth Lajos, Varga Csaba, Gyüszi László és Kárpáti Zoltán ösztöndíjat kaptak szociográfiák megírására. így foglalkozhattunk Bajnával, Gyermellyel, Sárisáppal, Kesztölccel, Tokoddal és Táttal. Az érdekelt bennünket, hogy a falu az adott földrajzi, geológiai viszo­nyok között miképpen veszi kezébe sorsának irányítását, milyen módon használja ki anyagi és szellemi energiáit. Ezt a sorozatot egy füzetben is megjelentetjük. Ez lesz majd az „Új Forrás Füze­tek” első kiadványa. Tovább foglalkozunk a történelem-kultúra- közösség egységével, a történelmi önismerettel. Véső soron mű­helymunkánk is csak egy dolgot célozhat meg: minél jobb folyói­ratot szerkesszünk, segítsük az olvasót tájékozódni az irodalom­ban és a valóságban. Vaderna József {DolgozókLapja, 1983. júl. 23.) Hamarosan a Magyar Rádió mikrofonja is megjelenik a szerkesztőség­ben: Payer István és Ravasz Éva nyilatkozik Sumonyi Zoltánnak. (A szóban forgó riport 1983. szeptember 10-én hangzott el.) Egyszóval ez a bizonyos nagykorúvá válás elég látványosan manifesztálódott. Ily reflektorfények sorozata után természetesen a megyei pártbi­zottság is adminisztrálni óhajtja a dolgok állását. Az ő számukra készült az alábbi beszámoló, melyet Payer István készített. Az Új Forrás szerkesztőségének tájékoztatója a folyóirat működésének tartalmi tapasztalatairól (1983. november) Az 1979-es év új és jelentős szakaszt nyitott az Új Forrás törté­netében. A 10 éven át antológiaként szerkesztett és évi 3 alkalom­mal kiadott időszaki kiadvány - a megye vezetőinek hathatós erkölcsi és anyagi támogatásával - kéthavonta megjelenő kul­turális, irodalmi, művészeti folyóirat lett. Ebből kifolyólag a régebbi (antológiaszerű) értékmegőrzés helyett eredeti, új értékek teremtésére kellett vállalkoznia, ami szükségképpen magával hozta a szerkesztési gyakorlat teljes át­alakítását is. Ma már a lapnak (saját 37 m2-es helyiségben) - a folyóirat-szerkesztés nem könnyű munkáját kellő hozzáértéssel és felelősséggel végezni képes - 9 tagú szerkesztősége: 1 függet­lenített főszerkesztője, (1982. október 16-tól) 1 függetlenített 126

Next

/
Thumbnails
Contents