Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

II. rész. Az Új Forrás "igazi" folyóirattá válik

Megjelennek a megyei irodalom rangos képviselői is, mint Baráth Lajos vagy Sebestyén Lajos, és Gáli István személyében megtalálták már a későbbiekben majd bővebben kiépülő jellegzetes személyes kapcsolatukat az idősebb „nemzedékhez”.

Mégis hatvankilenc és hetven inkább csak a keresés évei, az „igazi” Új Forrást, a lap - mert hisz igazában mindig is lap volt, amit gyengén leplezett az „antológia” név - tehát a lap magára találását hetvenegytől számíthatjuk. Mindenekelőtt azért, mert ekkor jelentkezik - megint csak Kiss Ferenc találó szavát használva- az a „pártfogóknélkül”-nemzedék, amely azután a lap életét máig meghatározza. A Kiss Ferenc említette névsor - Szilágyi Ákos, Csapiár Vilmos, Zirkuli Péter, Balla Gyula, Halmos Ferenc, Körmendy Zsuzsa, Papp József - azóta persze jócskán kibővült, de mindig szigorúan a „pártfogók nélkül” olvasztotta magába az újonnan jöttékét; új, hozzájuk hasonlóan markáns együttes azóta nem jelentkezett. És úgyszintén hetvenegy-hetvenkettőben alakul ki végleg és stabilizálódik az előző nemzedékkel, mondjuk nyugodtan, hogy a honi múlttal teremtett kapcsolatnak az a furcsa személyi rendszere, amely - Gáli István mellé Féja Gézát, Váci Mihályt és Ladányi Mihályt választva - máig meghatározza a lap etikai, inkább, mintsem művészi vagy pláne ideológiai értékskáláját; bár talán ha időnk lenne elemezni, az értékek világnézeti szintjén meglepő egyezésekre bukkanhatnánk. Másért is fontos azonban hetvenkettő: ekkor indul állandó rovatként a „Szomszédságban”. Az első számban Zalabai Zsigmond mutat be hét fiatal szlovákiai magyar költőt, a harmadikban Jankovics József kilenc erdélyi magyar költő - a második Forrás-nemzedék - versei elé ír beköszöntőt. Magyarországon - a Tiszatáj után - itt jutottak először szélesebb körű nyilvánosságra azóta nálunk is jól ismertté vált külhoni magyar költők; de tán még ennél is lényegesebb, hogy színeik milyen meglepő szépen illettek a „pártfogók nélkül” nemzedék skálájába! Hasonlítsuk csak össze Balla Zsófia Apokrif virágénekének, tisztán csengő sorait Szepesi Attila Kos havával:

„A szivem olyan tiszta mint pohárcsengésű ének ruhaszegélyt porzó arany-ezüstbe mérnek fenyösor futja homlokomnak várát csupaszép óhajtásom pirongó szárnya száll rád Ló patája a kőbe rúg s az arrébb görren újabb kövek találják saját porukba törten

99