Esztergom szabad királyi város 1708. évi kiváltséglevele (Esztergom, 2002)
jutatott jeles jótéteményünket, kitüntető kegyünket és jóindulatunkat fenséges személyünktől, törvényes örököseinktől és utódainktól, azaz a magyar királyoktól hitük állhatatosságával és hűségükkel mindenkor kiérdemelni törekedjenek. Tehát mindezeket visszahelyezzük, beillesztjük, kiváltságoljuk, felmentjük, elrendeljük és megerősítjük, fenntartva minden egyes fennemlített dolognál az idegen, különösen pedig Isten egyházának jogait. Azért pedig, hogy Esztergom városunk irányába megnyilvánuló jóindulatunknak és kegyelmünknek örök és nevezetes emléke maradjon, amely dicső jótéteménnyel díszítve még fényesebben ragyog az emberek szemében, ősi címerüket, amellyel egykor boldog emlékezetű magyar királyaink díszítették és nemesítették a várost és amelyet ők még most is használnak, kegyesen elismerjük, megerősítjük és törvényesítjük, és az alább leírt képpel ellátott pecsétet az eljövendő örökös időben vörös viasz vagy bármilyen más pecsétlenyomaton engedélyezzük. A felállított pajzson Magyar Királyságunk négy legjelentősebb folyója látható a Királyság igaz és örökös címerét jelölve, a pajzs két oldalán pedig egy-egy szilárd kockakövekből épült bástya áll vörös cseréppel borított tornyokkal a város polgárainak a haza és a király iránti szilárd és biztos hűségét jelképezve. A pajzs felső részén az előző kettőnél valamivel magasabb, másik három torony áll, amelyek szintén vörös cseréppel vannak lefedve, arányosan vannak elrendezve, nyitott ablakaik pedig az ellenség támadásának visszaverésére alkalmasan helyezkednek el. A középső torony alatt a város nyitott függőkapuja és leeresztett hídja látható. Mindezt kegyes oklevelünk elején festőnk tanult és művészi ecsetvonásaival saját természetes színeivel lefestette és a figyelő szemek számára alkalmas helyen elhelyezte. Biztos tudással elhatároztuk és nagylelkűen adományozzuk, hogy az említett ESZTERGOM város lakói, betelepült vendégei, polgárai és azok utódai a fentebb, címerek módján leírt pecséttel bármilyen körükben kiadott levelet vörös viaszba nyomva, vagy ráfüggesztve megpecsételhetnek és miként más szabad királyi városaink a hasonló színű viasszal pecsételt levélnek hitelt és jogerőt adnak, ennek is tényleges és kétségtelen jogerőt adjanak. Mindezek emlékezetére és örök érvényére ezt a mostani, nagyobb titkos függő pecsétünkkel, amelyet mint magyar király használunk, megerősített oklevelet említett Esztergom város polgárainak, lakóinak, azok örököseinek és utódainak örök érvényűként kiadtuk. Kiadatott szeretett hívünk, nagyságos és tekintetes Illésházy Miklós, Trencsén és Liptó megye örökös főispánjának, örökletes kamarásunk, tanácsosunknak és magyar kancellárunknak keze által, ausztriai Bécs városunkban, február hónap tizennyolcadik napján, az Úr ezerhétszáznyolcadik évében, német-római császárságunk tizennyolcadik, magyar királyságunk huszonegyedik, cseh királyságunknak pedig harmadik évében.- 28 -