Meggyes Tamás: A gyarapodás programja (Esztergom, 2006)

III. Esztergom: A fürdőváros

22. 0. m ESZTERGOM: BUDAPEST ÉSZAKI KAPUJA Kerékpárutak Városunk törekvései között szerepel, hogy a környéken termelt bort (a régi hagyományoknak megfelelően) prímási borokként is címkézzék. A borúthoz kap­csolódóan a helyi ízeket is értékesíteni fogjuk, egy egységes gasztronómiai stratégia szerint. Meg kell teremteni a kisrégió sajátos, egyedi, a tradíciókra építő gasztronó­miai arculatát. ESZTERGOM, AZ AKTÍV PIHENÉS FŐVÁROSA (KERÉKPÁROS, BAKANCSOS, ZÖLD-TURIZMUS) A Duna menti kerékpárút fejlesztése Évről évre nő a hazánkat kerékpáron felkereső (főként holland, német és osztrák) turisták száma. Esztergom a nemzetközi Euro Velő hálózathoz tartozó Duna menti kerékpárút nyomvonalán fekszik (ez gyakorlatilag a bicikliutak között a főútvonali besorolásnak felel meg). Ennek az útkijelölésnek az az előnye, hogy igen nagy létszámú látogatót vezetne városunkba. A kiépített kerékpárút hiánya azonban gyakran más irányba tereli a turistákat. Az 1995-ben átadott 6 km-es, jelenleg működő kerékpárút további fejlesztéséhez térségi összefogásra van szükség. 2003 elejére készült el a Süt- tő és Dömös közötti szakasz tanulmányterve. Az engedélyes tervek elkészítésére a kistérségi tárulás nyújtott be pályázatot. Terveink szerint 2006 és 2010 között a kistérségi szakasz teljes hosszában meg­épül (egy kertvárosi betérővel), ezzel a napjainkban tapasztalható folyamatokat ked­vező irányban befolyásolva. Az útvonal kialakítása természetesen csak az első lépés a minőségi kerékpáros-turizmus megteremtéséhez: emellett szükség lesz a vendége­ket kiszolgáló kölcsönző- és szervizhálózatra, az információs rendszer létrehozására is. Ma a városban még esztétikus kerékpártárolókkal sem igen találkozhatunk. E té­ren is szükséges az előrelépés. Tematikus túrakerékpár-útvonalak a Pilisben Részben regionális érdekeltségű a pilisi tematikus terepkerékpárút-hálózat kiépítését célul kitűző program, melynek keretében 2002-ben a Pilis Pest megyei szakaszán kezdődött meg az útvonalak kijelölése. A Komárom-Esztergom megyei szakaszok létesítéséhez Esztergom két másik partnerrel sikeres közös pályázatot nyújtott be a Közép-dunántúli Régió fejlesztési tanácsához, így a hálózat 2004-ben tovább bővült a Pilis északi területein. A tervezett fejlesztések a jövőben tovább folytatódnak: kü­lönböző nehézségű, természetes környezetben vezető túrautak épülnek ki a Gerecse lejtőin is, melyek a hídon keresztül a Párkány környéki, kiváló minőségű kerékpár­ösvényekhez is kapcsolódnak majd. Minden reményünk megvan rá, hogy az évtized második felére Esztergom a biciklisták kedvelt tranzit- és célállomása legyen. 116

Next

/
Thumbnails
Contents