Meggyes Tamás: A gyarapodás programja (Esztergom, 2006)
III. Esztergom: A fürdőváros
A „Királyi székhelyek túra” elnevezésű program célja a jelenlegi kínálati rendszer reformja. A mai gyakorlat szerint a Budapesten elszállásolt turisták egy napot töltenek a Dunakanyar történelmi emlékhelyein, majd a fővárosba térnek vissza. A kulturális tárca által is támogatott új turisztikai útvonal terveinek megfelelően a Magyarországra látogató vendégek Esztergomból indulva ismerkednek meg hazánk európai történelmének első évszázadaival, a legfontosabb helyszíneken. A tematikus útvonal során Esztergomban az Árpád-kor bemutatására kerül sor, nem kizárólag a műemlékek meglátogatásával, hanem a korszak kultúrájának, feltehető gasztronómiai specialitásainak felelevenítésével is. A turisták Esztergomban töltik az éjszakát, majd innen indulnak tovább, az Anjou-kori Visegrádra. A vegyesházi királyok korszakának emlékeit a budaiak idézik majd. A NKOM-nél elnyert pályázat révén 2003 őszére jelent meg az útvonalat bemutató díszes album és prospektus, s készült el a túra koncepciója. Ennek az előzetes együttműködésnek köszönhető Esztergom és Visegrád közös világörökségi pályázata is, amelynek turisztikai hatását nem lehet eléggé hangsúlyozni. Az együttműködés célja, hogy a jelenlegi rövid egynapos dunakanyari túrát egy eseménydús, gazdag kulturális kínálatú hétvégévé tegyük, a későbbiekben a fürdőturizmus segítségével egy hétre bővítsük. Az Árpád-házi királyok rezidenciája: a Vármúzeum A múzeumi kínálat új rendszere a város ismertetett turisztikai és városszépítési koncepciójához igazodik. Az itt működő gyűjtemények is új jelentést kapnak ennek fényében; ez egyben egy új marketingstratégia kezdetét is jelenti. Egy városi múzeumi séta keretében a látogató megismerkedhet Esztergom ezeréves múltjával, és betekintést nyerhet jelenébe is. A koncepciónak megfelelően az egykori fővárost idéző várhegyi épületegyüttesben működő Vármúzeum a magyar történelem első századait mutatja be. A ma is megtekinthető, színvonalas kiállítás tovább bővíthető az interaktivitást is lehetővé tevő korszerű digitális technika segítségével. A magyar keresztény középkor: a Keresztény Múzeum A Várhegyről lesétáló vendégek a dzsámi és a minaret szomszédságában a keresztény magyar középkor európaiságának, nyugati igazodásának emlékeit csodálhatják meg Európa egyik legnagyobb egyházi gyűjteményének, a Keresztény Múzeumnak köszönhetően. Ma ennek a páratlanul gazdag intézménynek a látogatottsága szomorúan alacsony, a téli időszakban a termek fűtése nem megoldott, ezért be kell zárni a múzeumot. A város feltett szándéka, hogy ezen a helyzeten egy egységes múzeumfejlesztési koncepció keretén belül segíteni fog. 110