Bene Lajos (szerk.): Magyar tanítók évkönyve 1940-41 (Budapest, 1940)
Illetmények és személyi ügyek
orvos, V. rovatát az igényjogosult tölti ki. A fentieknek megfelelően kitöltött űrlapot az ellenőrző orvos a segély engedélyezése céljából az igazgató főorvos útján a pénzügyminisztériumhoz terjeszti fel. Amennyiben az (1) bekezdésben felsorolt kezelések valamelyikének szükségességét az orvosi vizsgálat alapján az OTBA Budapesti Rendelőintézete állapította meg, a (3) bekezdésében említett 7. számú űrlap használata mellőzendő. Ezekben az esetekben az OTBA terhére való kezelést, a (2) bekezdésben megállapított mérvben, az igazgató főorvos engedélyezi. A jelen szakasz (1) bekezdésében fel nem sorolt fizikális és vízgyógyintézeti kezelések igénybevétele esetén az OTBA költségmegtérítést nem ad. (9.900/1938. sz. M. E. r. 14. §.) Gyermekágyi segély. Az OTBA szolgáltatásaira igényjogosult családfő, ha gyermeke születik, gyermekágyi segélyben részesül. Amennyiben mindkét szülő saját alkalmaztatása után igényjogosult az OTBA szolgáltatásaira, a gyermekágyi segély annak a szülőnek igényjogosultsága alapján állapítandó meg, akinek a magasabb összegű segélyre van igénye. Gyermekágyi segély csak törvényes gyermek születése esetén jár. Ikerszülés esetén mindegyik újszülött után jár gyermekágyi segély. Halvaszületés esetén, valamint akkor is jár gyermekágyi segély, ha a gyermek az atyjának elhalálozása után született (utószülött). A gyermekágyi segélyt az igényjogosult családfőnek (utószülötteknél az ellátásban részesülő özvegynek) kezeihez kell kifizetni. Gyermekágyi segély fejében a gyermek születése hónapjában az OTBA járulék levonásának 75%>-át kell kifizetni. A segély összegének megállapításánál az újszülött után járó családi pótlékot is figyelembe kell venni abban az esetben, ha a családfő a családi pótlék folyósítását a gyermek születését követő 30 napon belül kérte. Az egy gyermek után kifizetendő összeg 300 P-nél több nem lehet. A gyermekágyi segély kifizetése iránti kérelmet közvetlenül annál a számfejtő hivatalnál kell előterjeszteni, amely az igény- jogosult családfő illetményeit (ellátási díjait) számfejti. A gyermekágyi segély folyósítása iránti kérelmet írásban kell előterjeszteni s a kérvényhez a születést tanúsító hatósági igazolványt — „Értesítés a születésről“ — vagy a születési anyakönyvi kivonatot kell csatolni. A gyermek születésével kapcsolatban esetleg igényelhető más szolgáltatásnak (pl. műtéti segély, stb.) engedélyezése iránti kérelmet a jelen rendelet egyes szakaszaiban foglaltak szerint kell előterjeszteni. Az illetékes számfejtőhivatal — amennyiben megállapítja, hogy a kérelmező a gyermekágyi segély felvételére jogosult és 101