Plébi 70 (Pilismarót-Dömös, 2013)
Családi élményeink közé tartozik, hogy mindig személyesen jött köszönteni a papát András-napon, a névnapján! Persze rólunk sem feledkezett meg soha! Máig őrzöm a rózsás csészét, amit tőle kaptam! Engem ő adott össze a férjemmel, és keresztelte a lányunkat. Nagy élmény volt, hogy rengeteg teendője közt elfogadta a meghívást, és eljött a tavalyi találkozóra! (Köszönet a szervezőknek!) Minden ott folytatódott, ahol abbahagytuk: „Utolsó pár előre fuss!” Engem ő tartott a keresztvíz alá, nála voltam elsőáldozó és bérmálkozó is. Hozzá jártam hittanra, ami nagy élmény volt mindig, mert minden alkalomra jutott játék. Trabant után kötött szánkók, irány a halastó! De ki ne emlékezne erre! Egy dolog, amit biztosan csak én írok le. Talán 11-12 éves lehettem, amikor elkezdtünk orgonálgatni a szentmiséken. De nem akárhogyan! Benkovics Ritával ketten. Egyikünk a jobb kéz dallamát, a másik a bal kézét. Rita után Dallos Attila következett, aki azt hiszem soha nem tanult zongorázni, de a 222-es ének balkéz-kíséretét fújta kívülről. így amikor Attila jött misére, mindig a „Futva jöttem elibéd” volt a bevezető ének. Attila a „bal kéz”, én a „jobb kéz”. Utólag bevallom, mindig nagyon izgultam, nem fog- e mellényúlni! Gyerekkorom sok élményét köszönhetem az atyának. A hittanórák, a cserkésztáborok, amikor hajnalban kávét főztünk bográcsban, vele és Szikorszky Janival. réWi: i A4«
