Plébi 70 (Pilismarót-Dömös, 2013)
Történetmorzsák Fantasztikus volt, hogy bicikli nélkül is lehetett biciklitúrára menni, mert valahonnan került egy felesleges jármű a kellő időpontra. Kishajóval mentünk Zebegénybe, ahol a templomot megnézve hatalmasat kirándultunk. A plébánia udvara remek hely volt a bújócskára, tűzrakásra, számháborúra, ahol a felnőttek is játszottak velünk. Miklós atyának mindenkihez volt egy kedves szava. Nem ismert lehetedent, mindent megoldott, és sosem unatkoztunk mellette. Valahogyan közénk hozta Isten országát. Éppen egy' karácsonya éjféli mise alatt rabolták ki. O pedig felháborodás helyett azt mondta: Hát biztosan szükségük volt rá... Én dömösiként természetesen nála elsőáldoztam. Egyszer ajándékba kaptunk tőle egy kiskutyát, akit Áfonyának neveztünk el. Nagyim szívének legkedvesebb története, hogy Miidós atyától két különleges rózsafüzért kapott, az egyiket a Vatikánból, a másikat pedig Jemzsálemből hozta neki. Az utóbbit én örököltem, és nagyi halála óta én tartom becsben. A vatikáni olvasót pedig a temetőben őrzi magánál Ica mama. Az ő prédikációit mindig szívesen hallgattam, hisz beszédei figyelemfelkeltőek voltak és tényleges mondanivalóval bírtak. Engem ő keresztelt!