Plébi 70 (Pilismarót-Dömös, 2013)

Ja, csak az Atyáék játszanak!

Valamikor a ’90-es évek közepén történt. Éjjeli sötétség volt, csak a hold és a csillagok világítottak. A dömösi templom előtt gyülekeztünk plébi és mintegy nyolc-tíz gyerek. Zászlót lopni indultunk. Sötét, terepszínű ruhában jöttünk, mindenki zsebében elemlámpa lapult. Szép csöndben ballagtunk a Szőkeforrás völgyben felfelé az itt sátorozó cserkészek táborhelyéhez. Tudtuk hányán vannak, hol találjuk az éjszakai őrséget, merre van a zászló.

Amikor már egész közel értünk, két csapatra oszlottunk. A bátrabbak a meredek domboldalon közelítenek, a többiek a patak felől. Egyeztettünk, kinél legyen a rovásírással megírt üzenet, amit — ha sikerrel járunk — a zászló helyén hagyunk.

Elkezdődött az „akció”. A táborozok mélyen aludtak, csak két kisebb fiú őrködött. Mi lassan bújva haladtunk bokorról bokorra. Egykét szúnyog megcsípett, egy-két gally megkarcolta lábunkat, karunkat, de sebaj. A cél a zászló megszerzése. Már a sátrak mellé értünk. Az egyik sátorban motoszkálás hallatszott, valaki felébredt! Gyorsan lefeküdtünk a magas fűbe, hátha nem vesz észre. A táborvezető cserkészhölgy kikukucskált a sátrából, körbenézett. Egy tüsi hajú alakot vett észre hozzá egész közel, aki a földön kúszott. Álmos szemekkel próbálta azonosítani az „idegen betolakodókat”. Rövid csönd, majd mikor felismerte, halkan megszólalt:

— Ja, csak az Atyáék játszanak!

Plébink elmosolyodott. Majd tovább kúszott. A másik csapat a domboldal felől már a zászló közelében volt. Rohanás segítenünk kell nekik! Az őrök észrevették őket és riadót fújtak! Felébredt az egész tábor. Mi — a zászló nélkül — futottunk, mint a nyúl. Csak el ne kapjanak! Egyikünk olyan erővel szaladt, hogy a keresztben lévő sorompót futás közben kettétörte.

— Megmenekültünk! Azért jó móka volt!

A történetet másnap egy közös számháború követte, ahol újra összemérhettük erőinket. Akkor is jót játszottunk!