Plébi 70 (Pilismarót-Dömös, 2013)

Kl AZ ESKETŐ PAP? Annak idején Miklós atyát kértük fel férjemmel, hogy kösse össze sorsunkat, legyen az eskető papunk. Én néha egy kicsit túlizgulom a dolgokat, így az esküvő előtti héten még bementem a templomba (belvárosi), és bár az atya nem volt ott, egy kedves valaki beírta egy naplóba, hogy szeptember 4- én esküvő lesz. Az esküvő napján otthon a szokásos jövés-menés várt rám, menyasszonyra, majd jött a vőlegényem, és együtt men­tünk a fényképészünkhöz, Mudrák Attilához. Kattogott a gép, jó hangulat volt, mikor Attila megkérdezte, hogy ki fog esketni minket. Mondtuk, hogy Beer Miklós atya. O erre nagyon elcso­dálkozott, és közölte, hogy7 arra kíváncsi lesz, ugyanis Miklós aty'ával aznap délelőtt 11 óra körül találkozott Pilismaróton a kishajónál, és egy nagy hátizsákot cipelt a hátán. Beszéltek is pár szót egymással, és szerinte esketés nem volt a programjá­ban. Alig hittem a fülemnek, de mivel megelőző héten beírat­tam magunkat a naplóba, így biztos voltam benne, hogy valaki tud rólunk. Úgy gondoltam, biztos visszaér az atya. Mikor megérkeztünk a templomba ott egy idegen, fiatal atya fogadott minket. Félrehívott, és idegesen elmondta, hogy valami kis félreértés történt. Látták a naplóban, hogy7 esküvő ötkor, de nem tudták ki írta be, kik esküdnek. Mondjuk meg gyorsan a nevünket. Beer Miklós atya Zebegényben van. A fotósnak igaza volt. Minket Michels Antal (Tóni) atya adott végül össze, a szertartás alatt a könyvben mindvégig nagyon figyelt a cetlire, amire felfirkantotta a nevünket — ezen kívül nem tudott rólunk semmit. így történt, hogy az esküvőnk két­szeresen felejthetetlen élmény lett! Azóta is együtt vagyunk, három fiunk született, szeretjük egymást, és az évfordulóinkon — idén 14 éve — mindig nevetve emlegetjük fel esküvőnk törté­netét!

Next

/
Thumbnails
Contents