Prohászka Ottokár: A Zászlónk diákkönyvtára 1. szám Iránytű a magyar diákok számára (Budapest, 1920)

63

ezerjófű szűrnek, — az a sok méz és zamat és cukor, mely a virágban fakad s a gyümölcsben érik, — az a sok szín és fény és zománc, melyet a növény sejtekben kever s a pártaszirmokban kigyújt a napsugár. Bizony nem boszorkakonyhában, hanem a jó Istennek patikájában állok, ahol ezer- meg ezer violás. ibolyás, pipacsos meg zsályás tepsiben, kisebb s nagyobb fazékban fői az élet leve, a sava meg borsa, az íze meg mérge. Ebből a nagy patikából vesszük az élet gyógyszereit sebre és szemre, gyomorra meg fejre. „Blut ist ein ganz besonderer Saft“, — mondja Goethe, s ezeknek a bóbitás és pártás „kis egyéniségeknek“ megvan a maguk vére, életüknek nedve és leve s azzal föling erlik idegeinket, tisztítják vérünket, gyorsabb tempóba kergetik bele szivünk dobbanásait, hevítenek s tüzelnek, izgatják képzeletünket s annak révén elszűrönköznek lelkűnkbe is s kigyújtják érzéseit s gondolatait. Lám, mennyi kapcsolat van köztünk s mindez arra való, hogy életünket fejlessze, gyógyítsa, segítse s hogy szívóssá s kitartóvá s ellentálióvá tegye. Igaz, hogy az életnek itt mibennünk is s ott az erdőn s a réten is, sok a baja s betegsége. A növénynek van hernyója, a léleknek Í3 van sok bogara ; ütközünk ; megsebeztetünk ; de fakadjon mindannyiszor a lélekből is balzsam és olaj, fakadjon gyanta és kenet, mellyel bevonja lelki sebeit, hogy ki ne szivárogjon ereje. Forrjon föl bennünk is az élet ruganyosságát védő s gondozó energia, az el- lentállő akaratnak a tava, ha ütközünk s egyben-másban vereség ér. H« rendetlen hajlamok ütnek ki rajtunk vagy kellemetlen tapasztalatok mérgezik meg lelkünket, bízzunk az életnek életrevalóságában s heverjük ki bajainkat. Tisztázzuk szándékainkat, hogy csakis Isten szent akara-