Prohászka Ottokár: A Zászlónk diákkönyvtára 1. szám Iránytű a magyar diákok számára (Budapest, 1920)

24

nak ereklyéit s az oltár előtt rázendítettünk a Te Deumra. Csakhogy itt vagy I — rebegte lelkünk — csakhogy itt van haló-porod, ahol lelked él 1 Temetünk is, de nem sírtunk, keblünket dagasztotta a diadalmas érzés, mely a hontalan hősök porából új életnek tavaszát várja. Szívünket átjárta a Gondviselésbe vetett remény, hogy az Isten megihlette a király szívét s megérttette velej'a nemzetnek közel 200 éve égbe szálló vágyát s folytatja majd művét ezentúl is. Átéreztük daliás kuruc idők mindenható lelkesedését, szabadságimádását, szédítő vágyakozását nemzeti szabadságra s ugyancsak átérezzük némi keserűséggel azt is, hogy a nagy célt, melyért ő küzdött, még el nem értük. Érte küzdött s elesett ő, s mi tovább küzdünk, hogy vég- leg győzzünk.

Kívánatos, hogy ha valahol, hát az ifjúság lelkében sírjon föl a kurucérzések e tárogatója s az ő feje fölött zengjen és vágtasson el az eszmék e tavaszi viharja. Kívánatos, hogy az ifjúság szemei előtt elevenedjék meg II. Rákóczi Ferenc legendaszerű alakja s az ő kezéből vegye ezt a zászlót, mely régen is, most is ezt suttogja : . . . „pro libertate.“ Kívánatos, mert hiszen a népek szabadságának nagy napjai a népek ifjúságának ünnepei. Ifjú nemzetnek s nemzeti ifjúságnak szívében nőnek óriássá az eszmények és válnak világhódító hatalmakká a vágyak; az ifjú lelkesülés tüzén forrnak egybe milliók; abból a tűzből lesz bennünk szabadságot lehelő s világot legyőző pünkösdi lélek 1

De miféle ifjúságtól várhatjuk a nemzeti élet kitavaszodását, az eszmék e boldogító megtestesülését ? Rákóczi hirdeti: az erős s a küzdelmes, akaratos ifjúságtól; s Rákóczi buzdít: ezt neveljétek, erre érlelődjetek ki s diadalra viszitek a nemzeti föléledés zászlaját.