Rayman János: Rayman János aranydiplomás vegyészmérnök (Pécs, 2018)
Mivel otthon a könyvszekrényben állandóan a szemem előtt állt Nagypapa nehány vaskos kémia könyve, pl. Than Károly: A Kísérleti Chemia elemei 1-11. majd megszereztem a „kis vegyészek” számára írt vegytan kísérleti könyveket Méhes Károly és Sztrókay Kálmán munkáit, amelyeket sokat forgattam, és sokat kísérleteztem. Szóba sem került számomra a vegyészeten kívül más élethivatás. Jó tanuló voltam és jó osztályba is jártam. Osztályfőnökük dr. Sinka István történelemtanár volt. aki megszerettette velünk történelmet, és igyekezett a fejünkbe verni, hogy a tudás lényege felismerni mi az, ami fontos, és mi az, ami nem. Középiskolás koromban a Szigeten az Uttörőpályán volt egy kémia szakkör, amelyet egy lusta tanár dirigált, mivel az összes adminisztrációját én készítettem el, belértve a megrendeléseket is. A kis diákoknak is én állítottam össze a kísérleti programot. Jó, ha néha benézett, hogy meg vagyunk-e. Akkoriban még ismert volt a Négus-bomba. Amely valójában kis vörös foszfor, káliumklorát keverék volt egy kaviccsal. Ha földhöz vágták nagyot durrant. A gyerekek rágták a fülemet, hogy csináljun mi is ilyet. Csináltunk. Hozzávágtam az épület falához, nagyot durrant és nyomban néhány négyzetméternyi vakolat leszakadt a falról, mert fel volt táskásodva. Valószínű magától is leszakadt volna, talán kicsit később. De engem azonnal kirúgtak a szakkör vezetésből. Bár alig telt el két hét visszahívtak, de emlékezetem szerint nagyon sértve éreztem magamat a szerintem indokolatlan és túl szigorú büntetés miatt és többet nem mentem oda. Mint megtudtam a következő évben nem is indítottak kémiai kísérleteket végző szakkört. Feltehetőleg a tanár nem győzte egyedül. Talán egy, vagy két évig vezettem ott a kémia szakkört és nyilván én is sokat tanultam ez alatt. A kísérletezés persze otthon is állandó műsor volt. A kispadláson. a verandán folytak kísérletek. A legtöbb lombik előző életében villanykörteként szolgált. Jenőtől kaptam egy kémcső állványt néhány kémcsővel. Az volt a paradicsom. Ma is meg van az akkor kapott kis porcelán mozsaram, ami ilyen feladatoknál nélkülözhetetlen. Ebből következik, hogy az egyetem előtt, középiskolásként már elég jó vegyszerismerettel rendelkeztem. Emlékezetem szerint semmivel sem rosszabbak mint a vegyész technikusok, akik az egyetemre jőve azt hitték, mindent tudnak a kémiáról. De hamar kiderült, hogy ez nem egészen így van. A középiskolában is jó tanuló voltam. Asbóth Karcsi bácsinál különórán németet tanultam. Karcsi bácsi még nagypapa tanártársa volt a reálban. Még akkor nevezték el Suszternek, ezt a gúnynevét mi is ismertünk és használtuk. 1956. legnevezetesebb emléke a Széchenyi téri éneklés volt. Minden év májusában a Széchenyi téren a városi párttitkár mondott pár szót a város végzős diákjainak, akik minden iskolából felsorakoztak, a családokkal együtt szinte megtöltötték a teret. A mi történetünk az volt. hogy befejezésül elénekeltük a himnuszt, és utána a mellettünk lévő bányaipari technikusokkal bányász indulót, amit inkább bányász himnusznak hívnak. Ez is kimondottan indexen volt. De a himnuszt sem énekelték sehol nyilvános helyen. Iskolai ünnepeken a köztársasági indulót és valami szovjet indulót kellett énekelni. A Széchenyi tér viszont zengett ekkor, mert minden élő teli torokból énekelt. A himnuszt csak templomban lehetett elénekelni. Másnap az iskolában megjelent detektívek azt keresték, ki kezdte el! De sosem tudták meg. 1956 májusában érettségiztem. Azzal kezdődött, hogy a vizsgabiztosra két órát vártunk, míg Tatabányáról megérkezett. Bár ekkor nem lettem kitűnő, be kellett érnem három négyessel. A tablóképet Szentessy Lacival rajzoltuk és festettük nálunk a verandán. A Széchenyi téren volt kiállítva, az angyalkák miatt sokat viccelődtek a járókelők, ismerősök és ismeretlenek egyaránt. Sajnos az eredeti tablónk az iskolában valami tüzeset következtévben megsemmisült. Csak a fényképek maradtak róla. Az arcképeket és a tablóképet is Eitler Gottfried, jónevű esztergomi fényképész készítette. 28
