Medicina és vers - Kolos füzetek (Esztergom, 2019)

Míg a sorsába képzelem magam, egy harmadik álarcát helyezem rá, szemtől szemben nekem az igazat tudakolni több mint tapintatlanság, ha telefonon beszélünk s kérdezem, az is fontos, hova kerül a hangsúly, egyetlen elszólás kétségbe von, vagy sért, mintha ágya szélére ülnék, bár még az utcát is elkerülném, olyan sötéten lejt a napsütésbe.

Az angyalszerű lényt a mennyezetre én álmodtam, mikor a függöny rése fejem fölé vetítette a fényt, szobornak tűnt, de mocorgott és nézett, s egyszerre más, egy idegen személy nem létező jelenlététől féltem, s a félelem idegnyűvő vonója ráébresztett, hogy ő jár az eszemben, s az aggodalom hozzábetegít, olyan erős a test együttérzése.

Kortárs, 2012/10.

Barna T. Attila: Betegek

Nézed őket.

Milyen furcsa: betegek. Fekszenek.

Fölkelnek.

Vánszorognak.

Megállítanak.

56