Medicina és vers - Kolos füzetek (Esztergom, 2019)
Nevetem, hogy mint házigazda, a testi kín mutatja be vendégeimként a szerveim. Istennyilák futnak a csonton, idegemen. Hunyt szemmel rögzítem, hol éget. Ismerkedem. Ahány kín, annyi kézszorítás; fölszisszenek, fintorgok, aztán: önmagámmal kezelhetek! Mit tudtam én, garat, tüdőcsúcs, máj merre van s hogy ami hátul úgy dörömböl, a nyúltagyam. Tudok már mindenről, mi bennem szúr, mar, kopog. A kín, mint lámpák sora gyúl ki. Fájok: vagyok! Alomvilágban él, kinek csak öröme van. Rosszul érzem, de legalább én érzem magam! S ez nagy tanács és nagy tanulság. Ki tudta, mi világ és élet? Ok csak, ők, a „betegei”! Kik tudták a valót e földön és föld fölött, az igazságot? A szegények, a szenvedők. Kik tudták a jövőt? Az ilyen érzékenyek, így lehettek a gyógyítók is a - betegek! Szent a tanács, mit ma s örökre adni tudok: népek vezetői, legyetek izzó idegdúcok! Illyés Gyula: Kórházban, hajnal előtt Fekszem sötét szobában, fekszem hanyatt. Félnék talán, de lélni azt sem szabad, 1954 15
