Török Csaba: A szent életű bíboros (Budapest, 2016)

Szent Margit s a Királynék városában

Szent Margit s a királynék városában szenvedélyessége és túlzó szigora miatt nem ajánlotta őt a püspöki szol­gálatra. Személye már ekkor felkeltette XII. Piusz pápa érdeklődését, akit nemegyszer szintén túlzóan szigorúnak írtak le, mindazonáltal rendkívüli módon értékelhette a tettrekészséget és a hajlíthatatlan kiállást a plébánosban. Ezt igazolja egy 1944. március 11-én, id. Antall József által Mindszentynek írott levél. A belügyminisztériumi főtiszt­viselőt a menekülttáborok látogatása során Angelo Rótta többször kérdezte a zalaegerszegi apátplébános felől. Három fő szempont volt, ami alapján „tüchtiger Mann”-nak nevezte a nuncius a plébánost: szervezőképessége,146 egyházpolitikai állásfoglalása és nemzetpolitikai felfogása, ténykedése.147 Más alkalommal a nuncius ezt mondta róla: „A közjó megvalósításában acélakaratú katona, mások szenvedéseinek átérzésében szelíd lelkű pap.”148 Végül a Szentszék - a fent említett alkuk során149 - kieszközölte Mindszenty József veszprémi püspökké történő kinevezését annak ellenére, hogy őt eredetileg nem ajánlotta, támogatta a magyar kormány, s az electióba csak 1944 elején egyezett bele. A pápai döntést március 4-én hirdették ki (ME 46). A felszentelésre Esztergomban, Serédi Jusztinián által került sor 1944. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony főünnepén. Az új főpap jelmondata ez lett: Pannonia Sacra. Címerpajzsán Szent Margit látható, aki Veszprémben nevelkedett, míg a Nyulak szigetére nem került, hogy életével engeszteljen népéért, hazájáért. Amikor másfél évvel később esztergomi érsekké nevezték ki, Mindszenty József meg­tartotta jelmondatát, a címerén azonban eszközölt egy változtatást: 146 Ezt sokan megerősítették, többek között egykori káplánja, későbbi titkára, Vecsey József atya, Id. FJ 125. 147 Ld. id. Antall, J„ Angelo Rótta érdeklődése, in KM 8. 148 Id. Antall, J., Az acélember. Az új hercegprímás arcképe, in KM 12k, itt: 13. 149 A végeredmény az lett, hogy a három megüresedett székbe a háromszög három szereplőjének egy-egy jelöltje lett kinevezve: Serédi embere, Hamvas Endre (Csanád), Horthy favoritja, Kovács Sándor (Szombathely) és végezetül a pápa kiválasztottja, Mindszenty József (Veszprém) így lett egyszerre főpásztor. Ehhez ld. VJ51k. 93

Next

/
Thumbnails
Contents