Török Csaba: A szent életű bíboros (Budapest, 2016)

Az életszentség

„Ti vagytok a világ világossága. Roppant nagy szerep.

Azért van a világosság, hogy gyertyatartóra és lámpafény tartójára kerüljön és fénynyalábbal mutassa az utat azoknak, akik a házban vannak.”

AZ ÉLETSZENTSÉG

„Legyetek szentek” (lPét 1,15) AZ ÉLETSZENTSÉG FOGALMÁRÓL

A szentség fogalma a Biblia központi istenállítmánya.4 A héber kadós szó alapvetően elkülönítettet jelent, s Istenre vonatkoztatva azt juttatja kifejeződésre, hogy ő totaliter aliter (Karl Barth), teljesen másmilyen, nem vezethető le az emberi valóságból, transzcendenciája totális, ő az, „aki egyedül halhatatlan, aki megközelíthetetlen fényességben lakik, akit senki nem látott, s nem is láthat; övé a dicsőség és az örök hatalom!” (lTim 6,16). A helyek, idők, tárgyak annyiban szentek, amennyiben Istennek lefoglaltak, számára elkülönítettek. Ez egyfajta állapotszerű, statikus és objektív szentség (sacralitas).

Az ember esetében máshogyan áll a dolog. Személyes létezőként minden pillanatban újra meg újra döntéseket hozunk, definiáljuk önmagunkat. Számunkra a szentség szubjektív, dinamikus vetülete is előtérbe kerül: a szentségek (sacramenta) megszentelnek minket, ugyanakkor az így nyert kegyelmet szabadságunk gyakorlásával, tudatosan kell gyümölcsözőre fordítanunk az életünkben. Vagyis az objektív megszenteltség kiegészül a szubjektív életszentség (sanctitas) dimenziójával.

Ez az életszentség hivatásként áll a hívő ember előtt, s alapja és forrása magának Istennek a szentsége: „Én, az Úr vezettelek ki benneteket Egyiptomból, hogy Istenetek legyek: legyetek szentek, mivel én * 5

4 Mindehhez ld. Scheffczyk, L., art. Heiligkeit Gottes. II. Dogmatisch, in LThK2

5, coll. 134-136.

21