Török Csaba: A szent életű bíboros (Budapest, 2016)
A vértanúság kohójában
kilencedek, fejből ismert imák a napi vagy védőszenthez, őrangyalhoz, „valamint a magyar szentekhez, a világegyház szentjeihez és Isten szolgáihoz, akiknek boldoggáavatási ügyében magam is dolgoztam” (ME 387). Most már ránk, a mai magyar katolikusokra hárul ez a feladat: imádkozni - Mindszenty bíborosért is, aki ma Isten szolgája, s holnap talán Isten boldogja, szentje. Ahogy a rendszer enyhült, mód nyílt könyvek (breviárium, Krisztus követése stb.) beszerzésére, ezek is alapot adtak a napi sokórás elmélkedéshez, belső szemlélődéshez. A magánzárka kihívása abban áll, hogy az ember csak „a saját leikéből meríthetett”. Sokan ezért mentek tönkre, „fonnyadtak el” ebben az állapotban. Aki azonban a kegyelem segítségével kitartott, szentté vált. „Jó ítéletű, intelligens ember mondta egyszer nekem rabságunk után: Rengeteg rabbal voltam együtt, akiknek magatartása felemelte a lelkemet. így és csakis így igazság az, amit Dosztojevszkij írt a szibériai fegyházakról: a börtönben is lehet »ideális életet« élni” (ME 390). Az Emlékiratok nem számol be egy másik esetről, ami igencsak elgondolkodtató, s rávilágít arra, mekkora értéke volt a lelkiségnek, de kiemelten a szentmisének a hercegprímás számára. A történet csak nemrég jutott a világ tudomására. Szent Pió atya kanonizációs eljárása során vették fel régi munkatársának tanúvallomását,343 ahol az idős férfi beszámolt arról, hogy a kapucinus szerzetes egy alkalommal, kihasználva bilokációs képességét, felkereste Mindszenty bíborost a cellájában. Magával vitte a misézéshez szükséges kellékeket is, hogy a prímás szentáldozatot mutathasson be. Az esetet sokáig titokban tartotta, s csak unszolásra osztotta meg munkatársával. Kiemelte, hogy azért cselekedett így, mert a bíboros annyira vágyott a szentmisére, de nem volt módja azt bemutatni.344 343 Positio, vol. II, 1638k. 344 Hogy ez pontosan mikor és hol történt, nem tudható biztosan. A tanúvallomás 1956-ot említ, de itt valószínűleg a magyar forradalom „híre” okozza az emlékezet elcsúszását. Ha börtönről van szó, akkor az Andrássy út nem valószínű helyszín. Sokkal inkább a Gyűjtőfogház (Kozma utca), ahol Mindszenty „szerzett borral” misézik a cellájában - de azt nem árulja el, honnan volt neki ilyen (ez a szűkszavúság meglepő, mert máskor „bőbeszédűbb”) (ME 346). Ha ez így van, akkor Szent Pió atya lelki közelsége nagy szerepet játszhatott abban, hogy Mindszenty bíboros A SZENT ÉLETŰ BÍBOROS 190