Török Csaba: A szent életű bíboros (Budapest, 2016)

A vértanúság kohójában

benne, nem szellőztették. (Később hetenként kétszer szellőztettek, de röviden, és úgy, hogy a szemben lévő épületszárnyból észre ne vegye valaki, kit őriznek ebben a szobában.) (...)

A szobában állandóan ott tanyázott a szobaparancsnok, egy ordas, vén ember, aki már az 1919-es kommunizmus idején is érdemeket szerzett magának. Zalaegerszegen 1920. után az internálótáborba került s most, úgy látszik, az egykori zalaegerszegi plébánosnak vissza akart fizetni valamit. (...) A többiek inkább sihederek voltak. Mocskos és nyegle volt a beszédjük s nyilván felsőbb utasításra - hogy megalázzanak - jelenlétemben szinte versenyre keltek a trágárságban (ME 257k).

Valóban, az Andrássy út 60.-ban mindenki az éjjeli „munkára” rendezkedett be. Ekkor folytak a kihallgatások és azok szüneteiben a kínzások. A napok és éjszakák szürke változatosságában a rab napirendi pontjává vált az óramű pontossággal végzett kihallgatás, majd kínzás. És mindez már az első éjszaka elkezdődött.

Tizenegy óra lehetett, amikor értem jöttek. Átvezettek a szűk folyosón egy vasalt ajtajú szobába, amelynek egyetlen ablaka, viszont két ajtaja is volt. A szoba közepén, egy íróasztalnál Décsi Gyula rendőr alezredes ült a főhelyen. Mellette öt másik kihallgató rendőrtiszt volt jelen, ezredestől főhadnagyig. Megnéznek, érdeklődéssel mustrálják a ruhát rajtam, mosolyognak. Oldalt két gépelő elvtársnőt látok, előttük írógép, szájukban cigaretta (ME 258).

Décsi Gyula cigarettára gyújt, és belekezd a vallatásba. Név, foglalkozás és az élettörténet ismertetése után megkezdi vádbeszédét, amelyet az elkövetkezendő hónap során még számtalanszor el fog ismételni. A vádlottá lett főpap türelemmel, becsülettel és a tiszta lelkiismeretű emberek világos szavaival válaszol. „Közben írták a jegyzőkönyvet, de nem az került bele, amit én mondtam. Az aláírásra elém adott szövegben mindazt, amit mondtam, meghamisították. Természetesen

A SZENT ÉLETŰ BÍBOROS

170