Török Csaba: A szent életű bíboros (Budapest, 2016)
A magyar Sion főpapja
A magyar Sion főpapja küzdöttek. Sajnálatos, hogy sokszor még katolikus körök is a korabeli sajtó vélekedését visszhangozzák, amikor ezen kérdések kapcsán a „túlontúl sokat politizáló Mindszentyt” kárhoztatják, vagy éppen azt róják fel neki, hogy nem hajlott a megegyezésre. Ilyenkor nem veszik, nem vesszük észre, mennyire igaz az a megfontolás, amellyel a bíboros ezen évek alatti kiállását indokolta: „Minden megegyezés bizonyos mérvig elismerés és lemondás a jogokról, de a rendszer minden tette négy éven át abszolút törvénytelenséget jelentett, amit a püspöki kar nem ismerhetett el törvényesnek. Ez nem mellőzhető tény” (ME 238). A nagy horderejű kérdések mellett azonban nem feledkezhetünk meg arról sem, ami talán „kicsi ügynek” tűnik az országos politikai csatározások mellett, hogy a messzi vidékről érkezett Mindszenty bíboros mennyi energiát fektetett abba, hogy beleilleszkedjék új emberi közegébe. A személyes kapcsolatok egész hálóját építette ki a papokkal és az elkötelezett világiakkal. Szívesen osztotta meg napjait másokkal, közel lépett az élet valós helyzeteihez, igyekezett átérezni a gondokat és a problémákat. Tudatosan próbált atyja lenni a papjainak s a híveinek, hűen XII. Piusz intéséhez, amelyet veszprémi kinevezésekor fogalmazott meg. Ez azt is jelentette számára, hogy az imában, az engesztelésben, de a szeretetben s az irgalmasság cselekedeteiben is elöl kell járnia, és gondoskodnia kell az övéiről. 155
