Török Csaba: A szent életű bíboros (Budapest, 2016)

A magyar Sion főpapja

A magyar Sion főpapja ismerő Mindszenty részéről ez a döntés nagyon is tudatos volt, egyfajta üzenet, amely a XX. század zavaros éveiben, a vasfüggöny leereszke­désekor megerősítette annak a gondolatnak az igazát, amelyet az itt nyugvó Lászai (Lázói) János erdélyi főesperes, római pápai magyar gyóntató vésetett egy disztichonban íródott költemény zárásaként sírkövére: „Róma volt és marad mindannyiunk hazája” (Roma est patria omnium fuitque). A magyar prímás számára Róma (ahol alig néhányszor járt) s a pápa személye mindannyiszor a biztos horgony, a szilárd vonatkoztatási pont volt, nem egyszerűen a katolicizmusnak, de a magyarságnak is foglalata és elengedhetetlen, eloldhatatlan gyökere. Nagy szüksége volt erre az erőt adó közelségre és kötődésre, mivel a bíborosi kalap átadásakor XII. Piusz ezt mondta neki: „A 32 közül te leszel az első, akinek vállalnod kell a bíbor színnel jelzett vértanúsá­got” (ME 123). Ahogy az esztergomi érseki szék elfoglalása előtt átélt vívódásnál is megjegyeztük: másnak ezek a percek talán a dicsőségről vagy a személyes felemelkedésről szóltak volna. Mindszenty számára azonban mindkét esetben a vértanúság tudatos elfogadásáról, a súlyos isteni szándékra a lehető legtisztább akarattal mondott igenről volt szó. Hosszabb római tartózkodása során még kétszer találkozott a pá­pával: először február 28-án, amikor megkapta a palliumot,276 majd Ignác [1552]). Ez az intézmény a mai napig fennáll (Collegio Germanico-Ungarico), fogadja a növendékeket „a Szent Római Birodalom német nemzetéből és a magyar Szent Korona országaiból”. Sok időn át ez az intézmény gondoskodott a római magyar zarándokokról, a világháború után pedig szerepet vállalt a menekültek megsegítésében is, akik közül sokakat a San Pastore-i villában helyeztek el (ide ellátogatott 1946 kora tavaszán Mindszenty is, Id. ME 124). A kollégium a mai napig gondozza, felújítja és üzemelteti nemzeti templomunkat (részben az öregdiákok által létrehozott alapítvány segítségével). A sekrestyében mindig látható Mindszenty bíboros képe, a hely őrzi egykori tituláris kardinálisának az emlékezetét. A bíboros és a Rotondo kapcsolatáról ld. Németh, L„ Mindszenty József és a Santo Stefano Rotondo, 1. rész: 1945-1946, in MEV 16 (2004), 165-194; 2. rész: 1947-1948, in MEV 18 (2006), 163-180; 3. rész: 1949-1975, in Magyar Sion n.s. 1 (2007/1), 64-98. 276 A pallium gyapjúból készült, fej körüli, elöl-hátul lecsüngő ruhadarab, a metro- polita érsekek egyháztartományukban gyakorolt hatalmának a jelképe. A meg­előző egy esztendő során kinevezett metropolita érsekek - amennyiben erre lehetőség van - június 29-én, Szent Péter és Pál ünnepén veszik át. Természetesen 153

Next

/
Thumbnails
Contents