Török Csaba: A szent életű bíboros (Budapest, 2016)
A magyar Sion főpapja
ség, imaalkalom is része volt (ezekre is mindannyiszor több tízezren zarándokoltak el):268 a budapesti bazilikától a Hősök teréig vezető Szent Jobb-körmenet (1947. augusztus 20.) és a Nemzeti Mária-kong- resszus (1947. október 4-7.). Ennek keretében a záró napon egészen újszerű kezdeményezésre került sor: megtartották az egyházközségek országos értekezletét.269 Több fontos téma közül kettő emelkedett ki: egy országos katolikus napilap indításának és egy katolikus egyetem alapításának a terve. Egy választott küldöttség október 10-én ismertette Dinnyés miniszterelnökkel ezeket a kéréseket, elgondolásokat, aki pökhendi, kioktató, lekezelő hangnemben utasította el azokat (a stílus jelezte azt, hogy az egyház és a bíboros elleni támadás kezd a „célegyenesbe” fordulni). Erre Mindszenty bíboros hosszú és alapos levéllel válaszolt, amely egyfelől kordokumentum, másrészt (együtt az eset más adalékaival) jó képet szolgáltat úgy a miniszterelnök, mint a hercegprímás egyéniségéről, felfogásáról.270 Az országos és helyi, tömeges és szűkebb körű alkalmak megteremtették annak a lehetőségét, hogy a háború utáni erkölcsi zavarodottságban, a születő diktatúra mind erőteljesebb nyomása alatt állva is kiálljon az egyház a legfontosabb evangéliumi értékek mellett, és hirdesse azt a hitet, amelyért - miként ez egyre nyilvánvalóbbá vált - hitvallók és vértanúk sokasága fogja pár esztendőn belül vérét ontani. „Amikor a szentévet hivatalosan bezártuk, 1948. december 8-án, megállapítást nyert, hogy a Mária-év ünnepségein és zarándoklatain 4 600 000 hívő vett részt” (ME 117). Olyan volt ez az esztendő, mint Jézus virágvasárnapi bevonulása Jeruzsálembe: nagy tömegeket megérintő népünnepély, a hit felemelő pillanata - amely ugyanakkor előrevetítette az elfogatást, az elítélést és a keresztre feszítést. A SZENT ÉLETŰ BÍBOROS 268 Gondoljunk csak a százezer budapesti férfi 14 kilométeres, gyalogos zarándoklatára a Városmajorból Máriaremetére, Id. ME 210. 269 Erről ld. Mészáros, I., Egy dokumentum 1947-ből, in Ki volt Mindszenty József ? Jubileumi évkönyv (szerk. Kahler, R), Don Bosco, Budapest, 2005,73-90, itt: 80-85. 270 A levél szövegét közli: uo. 85-90. 150