Török Csaba: A szent életű bíboros (Budapest, 2016)
A magyar Sion főpapja
visszafoglalta Budavárát és újjáépítette a török után az országot, én is fontos egyházi feladatot láttam abban, hogy ifjainkat és leányainkat hazánk és keresztény kultúránk védelmére felkészítsük” (ME 172). A felkészítéshez azonban felkészült papságra volt szükség. Ezen a téren is személyes példával járt elöl. Már zalaegerszegi apátplébános korában hozzászokott, hogy rengeteget olvasson, úgy a napilapokból, mint a könyvekből tájékozódjon a világ dolgai felől. Amikor felkeresett egy plébániát, ott mindig szakított időt a papokkal való személyes találkozásra, ez elsődleges fontosságú volt a számára, ekkor tudtak ugyanis beszélgetni, illetve ilyenkor tudott négyszemközt útmutatást adni. Ezen a téren olykor kemény volt, de a papok tudták: semmi olyat nem kér tőlük, aminek többszörösét ő ne vállalná magára. A papi közösség annyira elsődleges volt számára, hogy amikor szülőfaluját, Csehimindszentet felkereste, ott is először a templomba ment, imádkozni az Oltáriszentség előtt, majd a plébániára csöngetett be,220 csak ezután kereste fel szüleit, testvéreit, akiknek gyerekeivel, unokáival késő estig elbeszélgetett-játszott a családi ház udvarán221 - a papság szentségéből fakadó testvéri kapcsolat megelőzte szemében a vérségi köteléket. Ezért ha ideje engedte, útközben minden előzetes bejelentés vagy formalitás nélkül is megállt egy-egy plébánián, csak köszönteni az ott szolgálókat.222 Ennek a nagy papi közösségnek részét képezték az elhunyt lelkipásztorok is. Már veszprémi püspök korában szokásává vált, hogy amikor bármilyen okból felkeresett egy plébániát, akkor a találkozás után a plébánossal kiment a temetőbe, felkeresni az elhunyt papok sírjait - székvárosában ő már előre igyekezett megnézni, kik nyugszanak az adott falu, város földjében, s ezzel sokszor 220 Amikor a hivatali autó megállt a templom előtt, az öreg plébános mindig figyelmeztette a káplánt: töltse fel a plébánia ajtófélfáján lévő szenteltvíztartót, mert mindjárt hozzájuk kopog be a prímás, s köszöntéskor rögtön a szenteltvízbe mártja majd ujját. 221 VJ 92. 222 Ezek persze veszélyes „ötletek” voltak, mert ha nem volt elégedett azzal, amit a plébánián talált, azonnal szóvá tette, sőt gyakran komoly következményei is lettek (például áthelyezés) a súlyos mulasztásoknak. Emiatt több pap félt tőle, illetve rossz hírét keltette. A SZENT ÉLETŰ BÍBOROS 134
