Török Csaba: A szent életű bíboros (Budapest, 2016)
Szent Margit s a Királynék városában
lakosságának otthona, a másik felének pedig menedékhelye, kap-e esélyt arra, hogy amennyire lehet, kevés pusztítás mellett a háború utáni újjászületés kovásza legyen. Az természetes, hogy a négy aláíró püspököt szovjetbarátsággal vádolni nem lehet: Apor Vilmost orosz katonák lövik meg 1945 nagypéntekjén, s e támadásba hal bele két nappal később. Shvoy Lajos és Kelemen Krizosztom igen sokat fognak szenvedni a beálló kommunista rendszer idején, minden papi és főpapi tevékenységükben korlátozva. Ezért is hangsúlyozza a memorandum szövege, hogy itt már nem politikáról van szó, hanem „élet-halál kérdésről”: az ideológiák nem számítanak még akkor sem, hogyha előre látható, a háború utáni rendszer egyházellenes lesz. Ami számít, az az emberi élet, amit nem lehet eszmék oltárán feláldozni. Ezen a ponton a dokumentum tulajdonképpen azt az elvet követi, amelyet Ferenc pápa maga is az Egyház elé állított, s amelynek követésére buzdított: a valóság többet ér az eszménél. „A valóság az eszme felett áll. Ez a kritérium a szó megtestesüléséhez és gyakorlattá váltásához kötődik: „Az Istentől származó lelket erről ismeritek fel: minden lélek, amely vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, Istentől van” (ljn 4,2)” (Evangelii gaudium, nr. 233). „Vannak politikusok - és vallási vezetők is -, akik felteszik a kérdést, hogy a nép miért nem érti és miért nem követi őket, amikor a javaslataik olyan logikusak és világosak? Valószínűleg azért, mert a tiszta eszmék világában mozognak, és a politikát vagy a hitet retorikává silányították” (Evangelii gaudium, nr. 232). Ez a megfontolás jól körülírja Mindszenty és püspöktársai magatartását - illetve azt a magatartást, amellyel konzekvens módon szembehelyezkedtek. Ugyanezekben a hetekben adódott egy másik terület is, ahol Mindszenty püspök összetűzésbe került a nyilas hatalommal. Szálasi Ferenc a „közalkalmazottaktól” elvárt egy esküt, amelyben kötelezik magukat az ország, a nemzet és a nemzetvezető szolgálatára. Ezt az esküt a papságtól is elvárták. A veszprémi főpásztor ekkor elkészített egy szövegtervezetet Juramentum non címmel (alcím: A forradalmat és az Egyházat egyszerre szolgálni nem lehet), amelynek szövege megA SZENT ÉLETŰ BÍBOROS 102