Török Csaba: A szent életű bíboros (Budapest, 2016)

Szent Margit s a Királynék városában

Szent Margit s a királynék városában püspöktársait a történelem előtt viselt felelősségükre. Ugyancsak előre­lendítette a szöveg megjelentetésének ügyét, hogy Angelo Rótta pápai nuncius június 27-én tolmácsolta XII. Piusz óhaját, miszerint a magyar püspököknek ki kell állniuk a faji rendeletek által sújtottak mellett. Ugyan a frissen kinevezett veszprémi püspök nem vett aktívan részt a körlevél elkészítésében,162 ám évekkel később azt írta emlékirataiban, hogy az egyházi vezetők ilyen értelmű kiállásainak döntő fontossága volt abban, hogy a keresztény egyének és szervezetek öntudatosan és bátran vettek részt az embermentésben.163 A képet persze árnyalja, hogy a felolvasás kitűzött dátuma előtt két nappal (július 7-én) a rá­dión keresztül bejelentették, hogy Serédi hercegprímás visszavonja a kihirdetésre vonatkozó utasítását - ennek hátterében a kormányzat nyomása állt. Azonban így is akadt olyan templom, ahol - valós vagy tettetett „információhiány” okán - ismertették a szöveget. Őszre a háború minden baja, nyomora és veszedelme elérte a Du­nántúlt: a légitámadások mellett már megérkeztek az orosz front elől menekülők is, akiknek beszámolói félelemmel töltötték el a lakosságot. Mindszenty püspök ezért úgy rendelkezett, hogy amennyire lehet, fel kell készülni a veszedelemre: a menekülőknek szállást kell bizto­sítani (Veszprémben az egyházi hivatalok és a papnevelde, valamint menekülő szociális testvérek költöztek a palotába, hogy a felszabadult egyházi ingatlanok szálláshelyül szolgálhassanak), az egyházi kul­turális, művészeti értékeket pedig igyekeztek a püspök szüleinek és testvéreinek csehimindszenti házaiban elhelyezni, abban a reményben, 162 Serédi és Apor mellett még Czapik Gyula egri érsek működött közre, illetve Drahos János esztergomi irodaigazgató. 163 ME 51, ahol idézi Endre László belügyminisztériumi államtitkár 1944. június 21-i jelentését a Minisztertanácsnak: „A zsidóság mentésében első helyen állnak a keresztény felekezetek minden rangú és rendű lelkészei. A közbenjárás még soha ilyen méreteket nem öltött, mint éppen ma. A lelkészek a keresztény felebaráti szeretetre hivatkozva végzik a zsidóság mentési akcióját” (MO 3,17). Ezen a ponton még fel kell idéznünk azt - a történetírás előtt is ismeretes - tényt, miszerint Horthy kormányzó vissza-visszalépéseinek, adott esetben sokakat megmentő visszakozásának oka volt a külföldi diplomáciai képviseletek nyomása, közülük is kiemelkedő módon XII. Piusz (nunciusa révén tolmácsolt) és a svéd király tiltakozása. 99

Next

/
Thumbnails
Contents