Bodri Ferenc: Lukács érsek és kora (Budapest, 2003)
Lukács itthon
fogadták a hazatérő „esztergomi ajánlatát”, és ennek eredményeként III. István elbocsátotta korábbi, „gácsországi jegyesét” („Mánuel hazudozásai miatt” - említi Budai Ferenc), majd 1166 őszén „az ausztriai herczeg leányát, Ágnest vette el” a bécsi palotakápolna oltára és bizonyára Lukács érsek előtt. Korábban hasonló értékű házasságokat kötöttek II. Géza király leányai: 1157-ben Dániel prágai püspök kérte és kapta Fridrich cseh herceg számára Erzsébetet, Odola 1164-ben II. Ulászló cseh király fia, Szvatopluk felesége lett. A legfiatalabb, Ilona majd 1174-ben lesz V. Lipót osztrák herceg hitvese. A „nyugati kapcsolatrendszer” nemcsak fivérük, hanem általuk is erősbödik. A már-már sorozatos villongásokat követő egyezkedések kudarcai után ll67-ben Dénes ispán újabb haderővel és osztrák segéderőkkel érkezik Zimony alá de „a Száva menti csatában” végzetes vereséget szenved június 8-án. A békekötés eredményeként a Szerémség ugyan magyai- fennhatóság alatt marad, de Dalmácia - Spalato és Trau városokkal együtt - a bizánciak birtoka. Egyedül Sebenico és Tengerfehérvár őrzi meg a „szabad város” címét, a magyar királyság hűbére alatt. III. István Sebenicónak olyféle jogokat biztosít, „aminőket Kálmán adott Traunak” (1108). Tengerfehérvár Szent János-kolostora pedig önálló „bíráskodási joggal” bővül kiváltságaiban. A városok bölcsen megőrzött „magyarhűsége” főként Ampud horvát bán (1165-től nádor) érdeme. A körültekintően részletes csataleírások többnyire a magyarok vereségéről szólnak, és jobbára Ioannes Kinnamos bizánci történetíró, Manuél „bazilikosz grammatikosza” krónikáiból ismeretesek. Marczali és Pauler idézi folyamatosan, a ránk vonatkozókat a legalaposabban majd Moravcsik Gyula mutatja be. A csaták és hőstettek krónikái ugyan nem említik Lukács érsek nevét, jelenlétét a legaprólékosabb seregszámlák sem jegyzik, de aláírása és pecsétje a tengermelléki városok kiváltságlevelei alján megtalálható. Ő maga egyre növekvőbb elégedetlenséggel fogadta a háborúskodást, és mind dacosabban áll az ifjú király elé, aki a megmegújuló zsoldostoborzásokkal és seregszervezéssel, a növekvő pénzválság ellensúlyozására, mind gyakrabban szakít az egyház jövedelmeiből, a templomok adóiból. Lukács „siránkozva kérte..., vegye le szentségtörő kezeit az egyházi vagyonról...” - hördül fel Balics Lajos; Zalka János pedig pontosan sorolja e sajátos mellékjövedelem-szerzés módszereit: ,A főpapok letétettek vagy áttétettek 97
