Bodri Ferenc: Lukács érsek és kora (Budapest, 2003)
Lukács itthon
Krónikájában ül. István „megtérését” és ünneplését követően ez olvasható: „Míg azonban a többiek énekeltek, Lukács titokban sírdo- gált. Mire a király megkérdezte: »Mi az, kedves atyám, hogy ily nagy öröm közepette sírsz?« - Ekkor Lukács azt felelte: »Nem tudok örülni, mivel egy év leforgása után egy ugyanilyen napon mindnyájunk zavara és haragja közben mint halottat fogunk téged ugyanezen a helyen fogadni.« - És így is történt...” Az alig huszonöt éves ifjú király valóban meghalt 1172. március 4-re virradón. „Örökös nélkül. .., a magyarok Isten büntetését látták ebben..- zárja a korábban történteket végül feledtetni tudó, tisztuló reményeket ígérő III. István életútját bemutató MarczalL „Talán méreg által halt meg. Esztergomban - az osztrák Ágnes hercegnővel 1166-ban kötött házasságából született fia, Béla mellé - temették el..- idézi fel a nyomban feltámadt gyanút Makk Ferenc. „Ha a közvélemény, mely István hirtelen halálában méreg hatását látta, való - gyanakodott már Horváth Mihály is úgy a méreg csak görög kézből származhatott A derék ifjú király, ki az ország függetlenségét Mánuel ármány- s fegyverhatalma ellen annyi szilárdsággal s kitartással megvédette, méltó az utókor tiszteletére...” (I860). ,Á környezet mérgezésről, öccse, Béla ármányáról suttogott...” - említ egy másik feltételezést Dümmerth Dezső (1977). Korántsem döntenénk. Pedig az említett napon gyönyörűnek ígérkező ünnepre készült az udvar és Esztergom városa „1172. év elején - meséli Pauler Gyula -, Welf oroszlán Henrik szász herczeg nagy kísérettel a Szentföldre utazott. Február közepén ért Bécsbe, hajókat szerzett, megrakta borral, éléssel, másféle szükségletekkel, és felült, hogy a magyarországi utat vizen tegye meg, míg szolgái a lovakkal a szárazon utaztak, és úgy igyekeztek, hogy mindennap este ott legyenek, a hol a hajók éjjelre kikötöttek. Bécstől kezdve, a magyar útra Henrik osztrák herczeg, III. István ipja, csatlakozott hozzá Mosonyban királyi követ, Florentius fogadta őket s kalauzolása mellett »szép csendesen« Esztergom alá értek, mely »természetes fekvésénél fogva igen erős; egy részről a Duna, más részről egy másik mély folyó környezi, melynek neve - a német író szavát idézem - Gran, s honnan a város és vár, mely a túlparton - a Dunán túl - fekszik, nevét vette«. Az éjjel azonban nagy szomorúság érte az útitársaságot István király hirtelen meghalt... méregtől, melyet »testvére - beszélték - kit az országból kiűzött« - Béla - kevert italába. A megdöbbenés, ijedelem általános 113
