Bodri Ferenc: Lukács érsek és kora (Budapest, 2003)
Lukács itthon
lár Ádám Ferenc (1762), Pray György (1763), Katona István (1771), Fejér György (1830), Endlicher István (1849), részben Knauz Nándor (1874), majd követőik, az élen természetesen Hevenesi Gábor „iskolájának” eminensei. Megemlítik és értékelik a magyar egyház- történet alapműveiben, egészben elsőként talán Balics Lajos közli magyarul (1888). Marczali Henrik egy veszprémi káptalani levéltárban található másolatról idézi kópiáját, szövegét a maga fordításában a millenniumi magyar történet első kötetében (1896). Furcsa, hogy a 11-12. századi magyar egyházi zsinatok első ösz- szefoglalója, Karácson Imre a korábbiak felől ugyan eléggé tájékozott, ám „Lukács zsinatáról” feltűnő tömörséggel ír: „volt ugyan egy zsinat Esztergomban - olvasható könyvében -, de ennek semmiféle törvénye nem maradt ránk...”, csak éppen - folytathatnánk, ha átvesszük Gálos László meghatározását - itt született „az első magyar konkordátum” a hazai egyház körül. Gálos bőséges történeti háttér kíséretében elemzi egy alapos tanulmányban a hiánytalan szöveget „István, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország és Ráma királya, Lukácsnak ugyanazon kegyelemből esztergomi, Kozinas kalocsai érseknek és összes suffraganeusaiknak, a királyi prépostoknak és mindkét érseki megyében lévő egyházi személyeknek úgy most, mint jövőre örök emlékezetül. Igaz, ésszerű és a Szentírásnak is megfelelő dolog, hogy azok, akik az örök Királytól a királyi méltóságra magasztaltattak, annyival nagyobb gondoskodással viseltessenek az Egyházhoz és a kereszténységhez tartozó dolgok irányában, amennyivel nagyobb hódolattal tartoznak Teremtőjüknek az isteni kegy által rájuk ruházott méltóságért. Ezért saját értelmünk által vezettetve és M.-nek, a római szentegyház kardinálisának intelmei után indulva, továbbá követve azt a hódolatot, melyet boldog emlékezetű atyánk: Géza király a római szent Egyház és szent atyánk: Sándor pápa iránt minden vonatkozásban tanúsított, 1. megerősítjük és mindenkorra fenntartjuk a püspökök letételéről és áthelyezéséről szóló rendelkezést, melyet atyánk Sándor pápának és az utódainak engedélyezett, hogy t.i. az ő és utódai beleegyezése nélkül nem fog letenni, sem áthelyezni püspököt 2. Elhagyva elődeinknek a múltban gyakorolt szokását, magunkra és utódainkra nézve mindenkorra szentesítjük, hogy püspökök 104
